árnyát vetette a sétányra.
– Nekem is maradt ott rokonom. Meg mindenki másnak – jegyezte meg békítőleg kopaszodó társa, aki, kimelegedve a langyos októberi estén, a markában lóbálta gallérjánál foszladozó zakóját.
– Trianon óta nyugton van az asszony – magyarázta a másik. – De ha a Ciano elintézi, hogy bevonuljunk Kassára, az anyja rögtön vonatra fog ülni, aztán meg se áll Pestig! Föleszi nekem az egész kamrát, a családi békességről nem is szólva!
A kopasz tapintatosan hallgatott. Noha homlokegyenest más véleményen volt, mint a kollégája, és tizennyolc éve egyetlen revíziós tüntetésről sem maradt el, mélyen átérezte a másik férfi aggodalmait. Egy dolog a nagypolitika, más dolog az anyóskérdés.
Egy időre mindketten belefeledkeztek a Horthy hídon sűrűn sorakozó lámpák fényébe, ahogy ovális, finoman fodrozódó aranytükröket vetettek a fekete vizű Dunára. A legmesszebbre természetesen a haditengerészeti emlékmű világítótornya csúcsán trónoló lámpa világított, hamvassárga körbe vonva az alatta rögzített szobormonstrumok kemény körvonalait.– Nem ártott volna egy petróleumlámpással fölszerelni azt a kőtengerészt – bökött a kopasz férfi az egyik szoborra, akit drámai, messzeséget kémlelő tartásban örökített meg a művész. – Ilyen sötétben még a szomszéd hídig se lát el a szerencsétlen.
– Azért rakták mellé az asszonyt – bökött a tengerész kalauzának szánt Támadás Géniuszára a kövér. – Majd az odafordítja a szemit, ahova figyelni köll! Ahogy nézem, éppenséggel a Váci utcai divatáruházakra mutogat azzal a högyös ujjával…
A kopasz fölnevetett. De a jókedv rögtön a torkára is forrt.
– Odanézzen, kolega! – mutatott egyenesen, akár a Támadás Géniusza, az emlékmű felé.
– Hova? – pislogott a másik férfi.
Aztán meglátta ő is.
Egy alak egyensúlyozott ügyetlenül a híd korlátján, beljebb, néhány méterre az emlékmű vaskos talapzatától. Egyik karját lassan, remegőn a magasba emelte. Fejét leszegte: egy pillanatra se nézett föl az őszi estén elfeketült víztömegről, ami olyan lusta csöndben hömpölygött a déli végek felé, hogy szinte állni látszott.
– Ez egy asszony! – kapaszkodott a kövér a társa vállába.
De a kopasz hiába meresztette a szemét.
A nő eltűnt a korlátról.
