New York, New York

Másfél éve (azaz 18 éve a történész egyetemi, 8 éve a történész doktori oklevelem megszerzése óta) életemben először munkám is a történészség (igaz, csak félállásban - igen, az pont annyi fizetés, amennyire gondolsz :)). Összességében örvendetes fejlemény ez, főleg, mert lehetőséget ad arra, hogy a korábbinál jóval rendszeresebben kutassak, és írjak szaktanulmányokat. Ami sok időt elvesz az íróskodástól, viszont elsősorban ennek, és nem az íróskodásnak köszönhetem, hogy egy napfényes, enyhe februári napon beszivároghattam a New York kávéházba. A békeidők kávéházairól és futballistáiról beszélgettünk a Nemzeti Sport munkatársaival, ezúton is köszönöm nekik a lehetőséget.

Bárhölgyek és hamis dollárok - CIKK

A régi pesti kávéházak kultúrájáról irodalmias képet alakítottuk ki, köszönhetően az érdemdús Nyugat írógárdája évszázada tartó sztárolásának: a kristálycsillárok minden karjára jut egy költő, a márványlapos törzsasztalok verslábakon állnak, a csakis disztichonban beszélő pincér párás szemmel szállít tejeskávékat szonettkoszorúkért cserébe. Holott a 20. század elejének kávéházi közönsége jóval több színben pompázott, az irodalom képviselete szinte eltörpül a zsokék, brókerek, kasszírnők, futballbírák vagy szabóinasok tömege mellett.

Egykori Lloyd,majd Skála kávéház, Budapest, Rákóczi út 75. - Kép: Baráth Katalin

Az 1910-es és 1920-as években tündöklő Skála kávéház, amely a Rákóczi út és a Baross tér sarkán állott, gyaníthatóan a ma is ott barnálló négyszintes házban, remekül példázza a nagy háború és spanyolnátha tizedelte pesti publikum árnyalatait – még ha emléke nyomtalanul párolgott is el a mára elszürkült Rákóczi út hajdan fényes kirakatai között.

A Skála elődjében, a tükrös-decens Lloydban (nem tévesztendő össze Hild József belvárosi Lloyd-palotájának kávéházával), amelyet 1913-ban nyitottak meg „a hírneves békéscsabai Purcsi Pepi” zenekarának közreműködése mellett, élénk társasági élet folyt.

FOLYTATÁS:

https://kepmas.hu/barholgyek-es-hamis-dollarok-egy-szazadelos-kavehaz-mindennapjai

A nyolcszögletű tér

Lassankint hozzászokom a metropolis zajához, villódzó világához. De bizonnyal beletelik nem kevés időbe, mire megbarátkozom a töméntelen sok járművel. A minap is majdnem a lóvasút vetett véget életemnek - no de hát ki számít arra, hogy háta mögül egy vad mén ugrik elő ebben a míves, elegáns városban?

És a földalatti vasút! Ugyan tapasztaltam én már egyet s mást, voltam tanúja kegyetlen gyilkosságoknak, kerültem közelébe félelmetes gaztevőknek (bár feledni tudnám azt a zongorás esetet!), ez a föld alá temetett villámsebes vonat még engem is elkápráztat. Nagy szerencse, hogy a "Nő és a társadalom", hová egy nap még, s munkába megyek, alig valami távolságra van lakásomtól, különben szüntelen rettegés töltene el, hogy használnom kell ezt az acélos zajjal futó találmányt. Habár az állomáshely, hol alá kell szállni, mint a Danténak a pokolba, igen tetszetős.

Hogy hol vettem lakást?
A különös, nyolcszögletű, ezért Octogonnak nevezett tér egyik szép új építményében. Sterlitz Mara, ki helyettesen vezeti a Nő-újságot, igen kedvesen a pártfogásába vett, és elintézte, hogy az ő lakásától elkülönített kicsiny szoba-konyhás bérleménybe költözhessek. Lakbért sem igen kell fizetnem, míg magasabb polcra nem segít a sors az újságnál. A reggeliért fizetek csupán, mit a lakás alatt üzemelő Nicoletti nevű kávéházban veszek meg nap mint nap. Hogy a Nicolettiben fogyaszthatom a vajas kiflit és a tejeskávét, annak különös örömet ád, hogy bámész tekintetemet az átaljában nyüzsgő nevezetes Abbázia kávéházra vethetem.

Ó, az Abbázia! Megannyiszor olvastam ezen intézmény nevét Az Estben s más lapokban. Lesem is, hogy hírneves férfiak, politicusok s kiváltképp ihletett írók mutassák arcukat odaát. Csakhogy rádöbbentem a minap, hogy még nem láttam e férfiakat sosem, s így nem is ismerhetem meg őket. No de majd megkérem Marát, ujjával jelölje meg a távolságból a nagy nevek tulajdonosait.

(E pillanatban kopogtatott be Mara cselédje, Lidi, kezében egy levéllel. Annuska írt!)

Az Oktogon a földalatti állomásával