Makulák

Mindig veszítek valamennyit az amúgy se kikezdhetetlen önbizalmamból, amikor visszajön a szerkesztett kézirat. Sajnos ez a veszteség nem örökre szól :)
(Közben a borító is, ömm, faragódik. Faragszik. Vagy valami ilyesmi.)

Veron Zentán

Negyedik kalandja során Dávid Veron (és nem csak ő) az Ókanizsával szomszédos Zentát is meglátogatja (térkép), persze nem annyira idegenforgalmi okokból, inkább mert egy bizonyos illetővel kell találkoznia. Útja során érinti az Eugén szállót is, ami többek közt arról nevezetes, hogy Ferenc József ott lakott, amikor kegyeskedett meglátogatni birodalma e kicsiny szögletét.

A látogatás persze nem hagyta érintetlenül Zentát, ahogy a Vasárnapi Újságból megtudhatjuk:

A király Zentán.
Az összpontosított lovasság egyik nagy gyakorlatának megtartására a hadsereg vezérkara ez idén az 1697. szeptember 11-iki világtörténelmi nevezetességű zentai csatatért választotta, hol Eugen savoyai herczeg oly nagy győzelmet aratott II. Musztafa szultán csapatai felett. Ez a hires csatatér, a hol most folyón való átkelési gyakorlatok történtek, alig egy félórányira fekszik Zenta várostól.
Zenta egészben véve olyan, mint a többi nagyobb alföldi városok. Házai szétszórtan fekszenek, nagy udvarokkal ellátva. A főbb útczákat most a királylátogatás alkalmából mintegy 350 ezer forint költséggel kikövezték, villamos világítással látták el, sőt néhány útcza aszfaltjárdát is kapott, úgy, hogy még néhány nádfödeles háznak is jutott aszfaltos járda.
A királynak az Eugen herczegről nevezett városi nagy vendégfogadót rendezték be szállásul, teljes díszszel. A király ablakai a főtérre néztek, hol alig húsz lépésnyire a szállótól az ősrégi Szentháromság­szobor áll, valami közönséges kőfaragó munkája, de reggelenkint csoportosan zarándokol eléje a vallásos zentai nép. ...

 (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1895. szeptember 29., ill. OSZK képtár)

Hat év, hat szabály

Igaz, hogy 2008-ban kezdtem írni az első Dávid Veron-történetet, de A fekete zongora legelőször 2009-ben jelent meg, azaz először ekkor olvashatták mások is. Idén minden remény szerint megjelenik a negyedik, címében cimbalmos Veron-krimi is, és mivel jövőre valami mást tervezek (ha egyáltalán valamit), most leszűröm e nagyjából hat év íróskodás már-már előremutató tanulságait.
Íme:

CIMBALOM

Igen, a címszereplő az új Dávid Veronban.
(Mármint nem Batman. Pedig neki is lenne helye benne.)
(És nem is Joshua Webster, a zenész.)

Fülszöveg

Kaptam segítséget a twitteren a negyedik Dávid Veron-könyv fülszövegéhez. Kétségtelen, hogy a bestsellerlista élén fogok landolni!

Tangóharmonika vagy kasztanyett?

Vagy esetleg más?
Megvan az új Dávid Veron-regény címe, és a Facebookon tippelni is lehet a benne szereplő hangszerre, ajándékkönyvért. A jó megoldás rajta van ezen a képen.

Vigyázz, kész!

A történetnek már egy hete a végére értem, de még mielőtt emberi szem (az enyémen kívül) láthatná, tempósan át szoktam gyalulni az egészet, ez általában azt jelenti, hogy nem sok mondat van, amibe nem nyúlok bele. Ezért aztán meg is csúsztam egy csöppet, pontosabban azért, mert az átlagos Veron-kötetnél (nyomtatásban cirka 300 oldal) 50%-kal hosszabbra nyúlt a sztori, de hát ez van, ha a "történet a történetben" fölépítést választja az ember. (Ezúton is figyelmeztetek mindenkit!) Persze fogalmam sincs, hogy milyen lett, de hát sosincs, én mindenesetre beleírtam, amit akartam :) (Igen, a komornyik a gyilkos már megint, éppen azért, mert már senki se számít rá!)
Miközben én azt remélem, hogy valahogy vissza lehet csalogatni a durva bánásmód miatt emigrált agysejteket, átadom a szót a szerkesztőknek.

Barátom, a helyesírás

Átfuttattam az újabb fejezeteket. Ízelítő a vidám percekből, amelyekkel megleptük egymást a magányos alkotásban soha egyet nem értő társammal, a Word helyesírás-ellenőrzőjével.

Ő nemcsak nem ért egyet velem, de még perverz is:

Alighanem agyamra ment az egyik állandó szereplőm. Ez egy jel, hogy tétessem el láb alól?

Illetve az egyik leggyakoribb üzenet, ami egyben a potenciális sírfeliratom:

Akiknek még 1920-ban is tartott a háború

A szabadkai 86. gyalogezred ("a bácskai fiúk", a magyarkanizsaiak déd- és ükapái) első világháborús története nem egy könnyed matinéolvasmány. Az alábbi csak egy a drámai momentumok közül, és többek között arról tudósít, hogy még 1920-ban is halhattak hősi halált az akkor már nem is létező ezred katonái.

(A következő Dávid Veron-sztori idáig még nem jut el, de a folytatásnak ilyen események adhatják meg az alaphangját.)

SELFIE

Alcím: 65 ezer szó.
Készült 2014.01.25-én, zsírkréta, jegyzetlap és háromforintos Nokia készülék segítségével.

Bocs, fáradok

Félmaraton

Ha fényt nem is, de egy vonatot már látok az alagút végén.

(Közel lakom a Nyugatihoz.)

Próbálom elhitetni magammal, hogy innentől már lejtős, könnyed séta lesz, de igazából most jön az a rész, amikor idegzsábával küzdve próbálom észben tartani, milyen jelenet/információ az, amit még feltétlenül bele kell írni, hogy ne legyen félszemű a krimi. (Én már csak ilyen szaki-módra gondolok a regényírásra, érzéketlenül a múzsapuszira és a tananyagban elfoglalt örökléti trón fűszeres leheletére.)

Önteltség és önámítás

Nem, ez most nem az a poszt, amiben a főhős a vélt gyöngeségeiről nyifog azért, hogy a válaszok megerősítsék abban az amúgy rendíthetetlen (és egyben vállalhatatlan) meggyőződésében, hogy ő milyen szép/okos/ügyes, viszont legközelebb vágjatok arcon egy oldalassal, ha "regény a regényben" szerkezettel akarnék kísérletezni.

És most egy halk súgás az egyik helyszínről (az autókat direkt nem vágtam le a képről!).

Logopédikus csoda

"Nyugtalanhodik a gyomha, affonyom?", imigyen udvariaskodott egy szereplő, akinek a következő oldalra nyomtalanul elmúlt a beszédhibája. Ezt persze csak most vettem észre, ahogy visszaolvastam, amit írtam.

Olyat, hogy valakinek deus ex machina megváltozik a haj- vagy szemszíne, rendszeresen elkövetek, de a logopédiai mirákulum az első eset volt a praxisomban. Mi lesz a következő? Férfivá operálok egy nőt az igeidők puszta erejével? :)

Forrás: fortepan.hu

A jó történetek (és egy befejezett kézirat) évét kívánom

...és persze egy csomó minden mást is, bár ez csak feltételezés, mert a határidők sokkal jobban nyomasztanak annál, hogy mindenféle kívánság- és egyéb listákról ábrándozzak.

Állandó kívánságom még a föntiek mellett, hogy ne álljunk ellent a sodródásnak (hívhatod őket kanyaroknak, nyitott fülnek-szemnek vagy lehetőségeknek is), mert a sodródás a kiszámítottság, megfontoltság és mindenekelőtt az unalom egyik leghatásosabb ellenszere. Nem Coelho szerint :)

Az áldozat javában gépelt, amikor...

Az semmi, hogy javában írom a negyedik Dávid Veron-történetet, de lassan kezdek belejönni is. Ami persze nem jelenti, hogy ne találnám az idő nagyobbik részében borzalmasnak, amit eddig írtam, ezt viszont már megszoktam, általában addig tart, amíg a történet feléhez nem érek.
Önfegyelmi okokból nem a saját íróasztalomnál írok, hanem MUTATOM, hol:

Drukkoljatok, hogy ne keverjem Veront valami bődületes marhaságba - bár az már most biztosnak látszik, hogy ezúttal több ponton is szokatlan fordulatok fognak bekövetkezni... (folyt. köv.!)

Ó, és persze ha van pár ráérő percetek, gyertek ide regényekre tippelni egész adventben!

Írni kéne

Ezt mindig eljátszom.

Kilégzés, belégzés

Többen is kérdezgették, lesz-e a Könyvhéten új Dávid Veron-regény. Mindenféle bejegyzésekben igyekeztem utalni rá már korábban is, hogy az utóbbi jó félévben nem volt érkezésem regényt írni. (Az egyéb kitalációs próbálkozásaim közül itt található a legutóbbi.) Meglepő, de a további kérdezősködések szerint nem bizonyultam eléggé bőbeszédűnek, szóval a lényeg az, hogy a halasztás halasztásának a halasztása után ezúttal tényleg muszáj volt befejeznem a történész PhD-t. A doktori iskolába 2003-ban vettek föl, gyakorlatlanabb fejszámolók (ld. én) is könnyen kiókumlálhatják, mennyi időt szöszöltem a dologgal. (Aki munka és regénykedés mellett próbálkozik ilyesmivel, és nincs hajlama a sztahanovi munkatempóra, az azért számítson hasonló időtávra.)

Viszont május 31-én (10 perccel a határidő előtt!) sikerült bedobnom a rendszerbe az utolsó kötelező írásművet is, úgyhogy már csak a védés van hátra. Dávid Veron szemszögéből persze az az igazán lényeges, hogy az írásos kötelezettségek befejezésével végre rá is időt szakíthatok. A történetet (sőt történeteket!) már vagy egy éve kitaláltam, így hát a következő lépés az, hogy a fejemben úszkáló ötlethalakat egy terjedelmesebb szinopszis formájában egybehalásszam. Szóval most ezzel bíbelődöm.

Na és veletek mi van? Mit írtok-olvastok?

Hosszabbítás

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer az ELTE bölcsészkarán egy társadalom- és gazdaságtörténeti doktori program. Sőt még mindig van, a társtöri volt a kedvenc tanszékem az egyetemen, aki teheti, járjon be valamelyik órára valamelyik tanárhoz, mert akad ott bőven tanulnivaló. Szóval ezen a tanszéken bíbelődtem én PhD tanulmányokkal leginkább 2003 és 2006 között, aztán jött egyre több munka, néhány regény, és ezzel párhuzamosan egyre kevesebb konferencia meg tanulmány. Az utolsóutolsóutolsóutáni határidő, amit a disszertáció elkészítésére kaptam, az 2013. január 28-a lett végül. Én se igen hiszem el, de valahogy sikerült összekaparnom magamat meg 2 hónap fizetés nélküli szabadságot, aminek az eredménye a mellékelt ábrán megcsodálható, vasárnap este beköttetett Monumentális Alkotás, nagyjából 480 000 karakternyi tudomány (no persze úgy, ahogy én a tudományosságot képzelem; pillanatnyilag borzalmasnak érzem, de hát minden munkát annak érzek a leadás pillanatában, és csak évekkel később tűnnek szinte elviselhetőnek).

A fejemben most éppen totális (azaz a szokásosnál is nagyobb) az űr, és enyhe hányingerem van, ha a billentyűzeten a betűkre nézek (ami azért zavaró finoman, mert hát a napi munkám továbbra is ez). De a leglátványosabb következmény talán mégis az, hogy könyvhétre biztosan nem lesz Dávid Veron-regény. Ami persze nem zárja ki, hogy az év végére be tudom fejezni azt a régóta kigondolt negyedik epizódot, amit majd valami egészen más követ. Egyszer.