Szlukovényi Katalin: Itthon

volna erőm átjutni veled együtt
a két perc között hiányzó hídon.

Úgy néz ki, az "itthon" definícióját valahol a ráismerés és az illanékonyság táján érdemes keresgélni. A pillanatkép, amit lehetetlen újrateremteni, csak emlékezni lehet rá: egyszer már megvolt.


A kép forrása

A szerző weboldala; Facebook oldala (utóbbi frissebb).

Turi Tímea: Migrén

Van ez a mulaszthatatlan kötelesség: hosszan és keményen színészkedni kell a lehetőségért, hogy később kicsit is azonos lehess önmagaddal. És bármennyire is eleged van belőle, szorítsd össze a fogad, csináld tovább, mert csak lehetsz az, akit a másik megrajzolt magának.

És akkor - a helyzetből adódóan - jön egy privát vis maior (pl. migrén), és akkor kiesel a játékból, és akkor megbuksz.

A kép forrása

Turi Tímeáról

Jassó Judit: Szakítás

Csak várd, hogy telt színeidet
Majd újra észrevegyék és megcsodálják.

Írtak, sírtak, beszéltek a témáról eleget a líra, pláne az emberiség történelmében. Ez a szöveg a folytonos halmozódásra és a körkörösségre hasal rá: minden szakítás mögött ott bújik minden előző szakítás, de minden szakítás továbblépés is, ösztönösen, a túlélés parancsára.

A szerző Facebook-oldala



A kép forrása

Kürti László: Negyventől kétlépésnyire

Egykedvűen görög előre az idő, és mi lassan hozzátörődünk. Nem az emlékek fakulnak ki, hanem mi magunk; kopunk, gyűrődünk, meghajlunk, akár a fénykép, ami évekre a farzsebben felejtődött, és végül elfoszlik a sokadik mosásban.

Kürti László verse a Jelenkor 2015. szeptemberi számában jelent meg. A szerző honlapja: www.kurtilaszlo.hu/

A fotó (Eve Arnold) forrása: www.twinfactory.co.uk/index.php/tag/…arilyn-monroe/

Pallag Zoltán: Azt mondja

Nicsak, ennek a versnek kultusza van.

Ritkaság, hogy sistergő politikai pamfletek és karcos prózájú odamondások mellett egy lírai szöveg is elterjedjen a közösségi bugyrokban (bár a mindenkori bakfishevület segíti az ügyet, és ezt most pártolólag mondom), az meg pláne ritkaság, hogy a magasirodalmi trendszetter bácsik is egyetértően bólogassanak. Az Azt mondja ugyanis egy 2013-as Holmiban és a rákövetkező év Szép versek válogatásában is megjelent, bizony, azóta meg már a szerző kötetében is.

És én aztán nem leszek egy kultusz elrontója, főleg, hogy a Tízdolog Facebook oldalán jött velem szembe a minap.

Ja, és nagyon ősz. Vagy épp nagyon ellen-ősz?

Pallag Zoltán a tumblren.

A fotó forrása: én vagyok (és Magyarkanizsa).

Terék Anna: Utoljára Dubrovnikban (tengervers)

Van egy fotó, öregebb harminc évnél is. Állunk egy sziklán, jugómagyar anyu középen, kezébe kerek kobakú, bronzos sárgára világosodott, kurta frizurás, trénerkás jugómagyar apróságok kapaszkodnak. A jobb oldali gyerek (sötétkékben, alig-hajjal) a bátyám, a bal oldali (piros felsőben, szélfúttan) én vagyok. Mind a hárman bizalmatlanul, westernhősösen hunyorgunk, szemünkbe süt a nap. Kötelező adriai nyaralás, a piros felsős kislány súlyosan hörghurutos, az orvos szerint a sós-fenyőszagú levegő használni fog. (Talán használt is. Mire pár év múlva először iskolába mentem, a fulladás már csak kísérteni járt vissza. Néha még most is jár.)

Kösz, Adria.
(Bár közben egy életre elrontottál és idegenné tettél a Balaton számára.)

Terék Anna 1984-ben született Topolyán. Az általános iskolát szülővárosában, a gimnáziumot Szabadkán fejezte, majd Budapestre költözött, ahol megkezdte pszichológiai tanulmányait az ELTE Pszichológiai és Pedagógiai Karán. 2012-ben szerezte meg pszichológus, tanácsadás és iskolapszichológus szakirányú diplomáját.

Interjú.

A kép forrása

Csobánka Zsuzsa: Rítus

("Könnyű, mint részegen biciklizni", naná, hogy ezen a ponton vett meg, mikor leszek már felnőtt, de komolyan.)

Vers közben eszembe jutott, hogy pár éve láttam egy nyolcvanpluszos nénit meg bácsit becsoszogni a cukrászdába, rendelni két egyforma krémest. Leültek, maguk elé húzták a tányért, és nagy elhivatottsággal ettek. Aztán, amikor végeztek, még pár percig ültek egymás mellett. A pláne az, hogy egész idő alatt egy szót se szóltak egymáshoz. Már rég nem volt rá szükségük, gondoltam én.

A szerző weboldala itt olvasható.

A kép forrása.

Gergely Ágnes: Rapszódia éjfélkor

E vers születése óta eltelt csaknem negyven év alatt majdnem kimondhatatlanná váltak az olyasmik, mint pl. "sorsába süpped a lét" (próbáld csak meg, komolyan, hangosan), de a "hangodnak sószigete" meg a "másollak, mint régi kódexeket" miatt nullszaldósnál azért csak többek leszünk a végére, nem?

Az egészről pedig ennyit:
egymásba csavarkózás folyik itt, de úgy is, mint a vers/szavak/művészet és tapasztalat folytonos egymássá lényegülése, oda és vissza. Te vagy a vers helyett/helyetted van ez a vers.

Gergely Ágnes (sz. 1933) műveit és egyebeit itt találod.

A fotó forrása

Oravecz Imre: Szemtől szemben

Megvan az a pillanat, amikor rájössz - a rólad készült fotókat nézve vagy rádöbbenve a szavaidra, gesztusaidra, szokásaidra -, hogy sokkal több van benned az apádból, anyádból, mint bármikor is gondoltad, remélted, akartad?

Oravecz Imre napjaink egyik kevésbé körüllihegett irodalmi monstruma, mit irodalmi, történettudományos dettó. Hosszasan rajonghatnék itten, de inkább nézd meg te az életrajzát, olvasd el a műveit.

Fodor András: Gyerekkor, nyárvég.

A heti vers, 3 egész percben.

A Hold "észrevétlen emelte rőt fejét" - ilyet manapság már nemigen ír le számon tartott költő, ehhez a csengő-bongó hagyományhoz nem illik, de nem is könnyű csatlakozni, karcosabb, (ál)keményebb, natúrabb, gondolatibb lett a trend, gyanúba keveredtek a rímek, ritmus.
Nekem azért tetszik ez, mondani mindenesetre sokkal nagyobb élvezet, mint egy szándékosan csupasz szabadverset.

Fodor András (1929-1997) egyébként úgy került hirtelen a képbe, hogy gyakorlatilag kettes számú főszereplője Lator László A megmaradt világ című verscentrikus emlékezéseinek, amit most olvasok. Tudnivalók és a teljes digitalizált életmű itt: inaplo.hu/fodorandras/
A jelen vers 1944/1993-as datálású.

A kép forrása: www.abklub.hu/news.php?readmore=228

Augusztusi vers

Időnként eszembe jut, hogy szeretem a verseket.

Megverselt mackós

Kínomban (395 ezer leütés, nyikorgó hátizmok) egészen extrém dolgokkal szórakoztatom magam, például ezzel a verses betöréssel, amit sose találtam volna ki, melyik fura ízlésű poétánk írt.

Ó, igen, nagyon mellé: Babits Mihály volt az, aha, Nyugat, 1920/23-24.

Babits Mihály: Háborús detektivhistória
Látod az autót - az autót az éjben?
Hat detektiv ül benne... jönnek értem...
Mikor ott guggoltam a kassza előtt, s jaj, hangtalan
gyémánthegyü fúró fúrt s a lámpa sárga sáva mint arany
kard, a sötétben, a résben, kotort, kapart, keskenyen, élesen -
Látod az autót? most kanyarul, suhanva, kéjesen
az úthajlásnál - ránk vakít két tűzszeme az éjben -
Látod az autót? Itt van amitől féltem:
két fénycsápját löveli fehéren előre - nagyszerü ez!
Fenét félek már! Tudod, barátom, lassankint minden csak mozi lesz.
Mikor ott guggoltam a kassza előtt s fúrt a masinám,
akkor is így volt már... modern csudák, peregve simán,
tudod, a páncélszekrény, a rekeszes lámpa, a gép...
és aztán a ház maga, ablakok az éjben, ujj, de szép!
hat emelet, lifttel, betonfal, acélplafon -
benn rémlő bőrfotelek, leakasztott telefon:
mind, mind mozi csak - látod, itt van már - mit remegsz, fiam?
Mondom neked, elmegy mellettünk, elsuhan,
fénye fátylába vakulva - most! - úgy-e mondtam? - Láttad, amint
feszülten ült benn a hat, s a revolverét tapogatta mind:
ők félnek! - kacagj hát! - Mit remegsz? Jobb volna talán
a fronton? - Piszt! Most ott kanyarodnak a part falán -
Most - Zsupsz! - Ezt jól csináltuk, úgy-e? No fiam, kacagj!
Hm, urak, jól esik a fürdő? Minden mozi csak!
Veszély? Mi az ?! Elmegy, elsuhan. - Jobb volna talán a fronton?
Ölik egymást, millió bolond! Mi gondod, és mi gondom?

Verset vegyetek!

(Ennek a bejegyzésnek nincs köze Veronhoz. Ez egy nagyon is 21. századi bejelentés.)
Csúnyán belekeveredtem a "Van képünk segíteni" nevű civil szerveződménybe, amely vaterás, online árverést rendez november 1. és 14. között az iszonyú vörösiszapömlés áldozatainak javára. Rengeteg művész ajánlotta fel festményét, fotóját, köztük Majsai Rita barátnőm is.

Az ő Túlélő című fotójáról készült nyomaton szerepelni fog egy vers is, amit én írtam, és amit kézzel cirkalmazok rá. Így lesz ez a kép egy megismételhetetlen, egyszeri tárgy.
Mellékelem a fotót és a verset. És megkérlek, hogy válassz és vegyél Te is egyet az aukcióra felajánlott munkák közül. Sokféle lesz, és többségükben megfizethetőek. Részletek itt és a Facebookon.
Köszönöm.

Túlélő