Ismeretlen Blogger emlékműve

A „ne állj szóba idegennel” szülői figyelmeztetése olyannyira a reflexeimbe ivódott, hogy akkor se kérdezek meg ismeretleneket, hol van a szentendrei skanzen, ha tévutam, teszem azt, a pestszentlőrinci Béke térig vezetett. Mert hát ugye Az Idegen bármikor előveheti azt a kézigránátot.

Minekutána ismeretlenekkel szembeni elvárásaim, mondhatni, ilyetén módon redukáltak, minden kedvességet, ami ismeretlen emberektől származik, megdöbbentőnek találok. Ezért az, hogy könyvesbloggerek szép számban olvassák a könyv kísérleti példányait, sőt, írnak róla (a saját kezükkel!), sőt, szépeket írnak róla!!! (szintén a saját kezükkel), anélkül, hogy közeli rokonaik foglyul ejtésével kényszeríteném őket erre, számomra már-már megrendítő.

Lássuk, kiknek tartozom köszönettel, amiért megemlékeztek A fekete zongoráról, kik azok, akiknek a megállapításait talán még a tökéletesített, kereskedelmi forgalomba kerülő kiadás ajánlóoldalán is idézhetjük majd. (Erről majd Odafönt döntenek, és ha valóban sor kerül rá, természetesen mindenkitől szépen és egyenként kérek engedélyt.)
A sorrend random, és ha bárkit is kifelejtettem volna, kíméletlenül figyelmeztessen.

Nima / Keményfedél

Ugyanitt bónusz a Kortárs magyar írónők bejegyzésben.

Könyvkolónia - 1sx

Cs. P. a könyvmoly

Tessa / Juharfa

Moly

És ami különösen kedves, példány híján a Moly tagjai küldözgetni kezdték egymásnak szerte az országban azt az egyet, amit egy kedves ismerősömnek adtam.

Amit pedig az intézményes irodalom képviselőjeként (személyesen ugyancsak nem ismert) Szilágyi Zsófia írt a Literára. (Álljunk meg egy pillanatra: ez az ember már Móricz Zsigmondról is írt monográfiát!)
Neki különösen is hálás vagyok, hiszen a kritikája nyomán talált meg a kiadó.

Más.
Végre, végre, végre végére értünk a kézirat köszörülésének. Legalábbis egyszer, mert az olvasószerkesztő rundja még csak ezután következik. Az átírás, csiszolgatás önmagában, ha nem is boldogító, de kellemes bíbelődés lehetne, ha nem a munka előtt-után megmaradt időmorzsákból kellene órákat zsákmányolni hozzá. Így azonban talán túl hosszúra is nyúló folyamat kerekedett belőle. A lassúságra a szerkesztő (isten áldja meg aprólékos és helyenként nyilván idegölő munkájáért) szelíden csak a minden levél végén elköszönő fordulatként alkalmazott „várom a folytatást” mondattal utalt.

Viszont: jó hír lehet a regényt korábban kivégzőknek, hogy két novellával is bővül a könyvheti kiadás. Az egyiket minden bizonnyal a blogon már közreadottakból választom (esetleg segíthetnétek, melyiket – nyilván tökéletesített formában). A másik viszont teljesen új darab lesz, most töröm éppen a fejem, miféle kalamajkába keverjem Veront. Jelenleg úgy tűnik, a történet a könyvbeli eseményeket megelőző időkben játszódik majd.

Remélhetőleg legközelebb a borítótervről is hozhatok híreket. (Ugyanis új ruhába öltözik a Zongora, ha még nem említettem volna.) Muszáj lesz, mert a nyomdai határidőig már csak sovány hetek vannak hátra…