Reklámos pályafutásom fénypontját kétségtelenül a rádióreklámok jelentették. Egész jól éreztem magam a hangstúdiókban, hangmérnökök és színészek között, szerettem a hangot mint médiumot (amiben annak a sajnálatosan önző szempontnak is szerepe van, hogy sokkal kevésbé kellett magam rábízni vizuális szakemberek - értsd: grafikusok - hozzáértésére), és már-már lelkesen kísérleteztem mindenféle zenék és hangeffektusok megjelenítő erejével.
Szóval nem csoda, ha végül itt kötöttem ki. Most úgy fest, lesz is belőle (jövő évben valamikor) hangzóanyag, de azért ránk fér a drukkolás.
Egyébiránt a darab egy 1918-as pillanatkép volna, a "kamarakrimi" műfaji keretei között. A helyszín ismét csak egy bácskai kisváros, ismét csak sok női szereplővel, ezúttal azonban nem Dávid Veron nyomoz...
Ó, és ez a 150. bejegyzés a blogon. Amikor az elsőt írtam, még kiadója se volt A fekete zongorának. Asszem, van itthon pár miniisler meg egy dugi sör a frigó aljában, illik a kerek számhoz.
(Rossz szóvicc jeligére természetesen.)
Ó, és ez a 150. bejegyzés a blogon. Amikor az elsőt írtam, még kiadója se volt A fekete zongorának. Asszem, van itthon pár miniisler meg egy dugi sör a frigó aljában, illik a kerek számhoz.
(Rossz szóvicc jeligére természetesen.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése