In memoriam Szabó család
Reklámos úrfikoromban mindig is a 20-30 másodperces rádióreklám volt a kedvenc műfajom. Nem azért, mert Jászai-díjas művészeket kínozhattam olyan instrukciókkal, mint a "kissé kevésbé lelkesen azt a nettó 4 999 990 forintot, ha kérhetem", hanem mert nem ásták el olyan reakciók az ötleteimet, mint a "szerintem ez nem fog kinézni jól nyomtatásban, különben is háromdézni kell, arra meg nincs pénz". A hazai szellemimunka-ágazat "kis ország, kis piac, kis költségvetés" örök szentháromsága uralta játszóterén hallatlan könnyebbség, ha két konzervdobozzal is eljátszhatod a Jupiter kolonizációját vagy Mátyás megkoronázását a jégen. És talán nem akkora tragédia, ha egy mű nem tálalja eléd kis falatokra aprítva, hogy mit kell látnod, hanem bíz valamit a képzeletedre is.
Ezért örültem meg, amikor 2014-ben észrevettem a Magyar Média Mecenatúra hangjátékgyártásra kiírt pályázati felhívását. A Mecenatúra eredetileg olyan tévés produkciókat hivatott támogatni, amelyek függetlenül készülnek, vagyis nem egy tévécsatorna megbízásából, illetve annak berkein belül. A költségvetés ebből következően miniatűr, legalábbis egy tévécsatorna gyártásra szánt költségvetéséhez képest.
Én is meglepődtem, amikor egy történelmi krimivel sikerült bevennem a pályázat soksoksoksok papírmunkával járó fordulóit, találtam alkotótársakat, és megvalósulhatott a HÁTORSZÁG című rádiókrimi. Ugyancsak meglepőnek találtam, hogy a pályázati feltételek közül a legnehezebben teljesíthetőnek a megfelelő médiaszolgáltató becserkészése bizonyult. Találni kell egy rádiót, ami előre nyilatkozik, hogy leadja a produkciót,* és ilyet találni nem rádiós alkalmazottként, külső gyártóként - mint kiderült - szinte lehetetlen küldetés. Úgy is, hogy ingyen adom a sugárzás jogait.
A következő két évben sikertelenül pályáztam, amire persze mindig számítok, de azért az kissé sajog, hogy valószínűleg örök időkre fiókba kellett süllyesztenem egy olyan vígjáték teljes szövegkönyvét, ami egy rádióstúdióban zajlik, szóval más médiumra lényegében adaptálhatatlan.
A következő pályázati kiírás köreit aztán megint sikerrel vettem, még úgy is, hogy 2018-ban a kötelezően előírt pályázati konzultációval kellett ünnepelnem a születésnapomat, és ez talán az arcomra is volt írva a tárgyalóteremben :) Életemben először dolgoztam át regényt más médiumra, ráadásul a saját, még két szakdolgozat közt írt, IDA ÉS AZ ARANYGYAPJÚ című első regényemet (2003). Aggódtam is, mennyire találom majd vállalhatatlannak az évek óta nem olvasott szöveget, és hogy jól lőttem-e be a szövegmennyiséget, elég lesz-e a történet a vállalt 25 db tíz perces epizódra. A matekozás volt az adaptáció legnehezebb része, a húzások-toldások, időmérések végeláthatatlan folyamata, mert nem mehetsz oda egy fészekaljnyi színésszel úgy a stúdióba, hogy felvétel közben veszed észre, az egyik epizód 13 percesre sikerült, a másik meg csak 8-ra, és hogy nem a történet értelmezhető helyén kezdődnek-végződnek az egyes epizódok. (A végső összerakásnál így is sakkoztunk eleget, hogy mindig másodpercre stimmeljen az epizódhossz.)
A másik nagy problémát a regimentnyi regényszereplő jelentette. Ügyesen el kellett osztani a rendelkezésre álló színészekre minden olyan szerepet, amit nem sikerült kiirtanom szövegkönyvírás során. A szereposztásban sokat segített Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház vezetője, aki egyébként maga is több szerepet alakít a hangjátékban.
A szövegkönyvet Pesten fejeztem be 2018 tavaszán, a próbákra Zentán kerítettünk sort ősszel, a pályázat elbírálása után. Mindeközben újra meg kellett barátkoznom a szerbiai busztársaságok szeszélyes menetrendfölfogásával - az első próbáról például rögtön negyedórát késtem, mert a magyarkanizsai buszmegállóban várva, az utazóközönséget interjúvolva kellett rájönnöm, hogy az eredetileg kiszemelt járat "valamikor nemrég" megszűnt.** (Tudom, tudom, miért nem mentem biciklivel.) A csantavéri hangstúdióba meg csak azért jutottam el többnyire simán (kivéve a tonnaszám hulló januári havak napjait), mert a családtagjaimat is belerángattam a hangjátékiparba. Kösz, tesók.
A gyártási folyamat végére idén márciusban tettem egy fél pontot, amikor leadtam a pénzügyi beszámolót az összes számlával meg a könyvvizsgálói jelentéssel, illetve elpostáztam a hanganyagot tartalmazó dvd-ket (!), a másik felet meg kicsivel később, amikor a pályáztató elfogadta a beszámolót és a produkciót magát.
Az IDA ÉS AZ ARANYGYAPJÚ hangjátéksorozat természetesen nem jöhetett volna létre a közreműködők állhatatos munkája nélkül. Külön ki kell emelnem Vörös Csongort, aki mindenről gondoskodott, ami hangmunka, és nem győzte hordani nekem a forró koffeint; valamint Lőrinc Tímeát, aki még azután is képes volt beszélni, hogy mikrofonba mondta a narrátor tetemes mennyiségű szövegét:
Ugyancsak köszönöm a Karcfm.hu munkatársainak, hogy befogadták a produkciót, és műsorra tűzik JÚLIUS 1-TŐL HÉTKÖZNAPONKÉNT 19:30-tól. (Két epizód hallgatható majd egymás után.) A hangjáték a rádió online archívumából később is lejátszható:
https://karcfm.hu/archivum/hangjatek-ida-es-az-aranygyapju/oldal/1/
És persze mindenkinek köszönöm, aki meghallgatja.***
*A 2017-es pályázati kiírás szerint a következő feltételeknek kell eleget tennie a kiszemelt médiaszolgáltatónak:
"a) valamely magyarországi országos vagy körzeti vételkörzetű analóg műsorszórással terjesztett rádiós médiaszolgáltató, vagy
b) olyan magyarországi analóg műsorszórással terjesztett rádiós médiaszolgáltatók együttesen, amelyek a hatósági szerződéseikben rögzítettek szerint együttesen legalább 500.000 fős vételkörzettel rendelkeznek.
Az adásba szerkesztést vállaló lineáris rádiós médiaszolgáltató médiaszolgáltatási jogosultsága a pályázó által vállalt adásba szerkesztés időpontjáig nem szűnhet meg."
**Rendkívül becses hagyomány, hogy a magyarkanizsai buszmegállók kietlen festőiségét nem csúfítjuk menetrendekkel, de azért nem kéne örökre ragaszkodni hozzá.
***Senkit ne tántorítson el a tény, hogy helyenként a saját orgánumomat is be kellett vetnem (mondom, sok volt a szerep), remélhetőleg nem csökkentve túlságosan a produkció művészi értékét.
Reklámos úrfikoromban mindig is a 20-30 másodperces rádióreklám volt a kedvenc műfajom. Nem azért, mert Jászai-díjas művészeket kínozhattam olyan instrukciókkal, mint a "kissé kevésbé lelkesen azt a nettó 4 999 990 forintot, ha kérhetem", hanem mert nem ásták el olyan reakciók az ötleteimet, mint a "szerintem ez nem fog kinézni jól nyomtatásban, különben is háromdézni kell, arra meg nincs pénz". A hazai szellemimunka-ágazat "kis ország, kis piac, kis költségvetés" örök szentháromsága uralta játszóterén hallatlan könnyebbség, ha két konzervdobozzal is eljátszhatod a Jupiter kolonizációját vagy Mátyás megkoronázását a jégen. És talán nem akkora tragédia, ha egy mű nem tálalja eléd kis falatokra aprítva, hogy mit kell látnod, hanem bíz valamit a képzeletedre is.
Ezért örültem meg, amikor 2014-ben észrevettem a Magyar Média Mecenatúra hangjátékgyártásra kiírt pályázati felhívását. A Mecenatúra eredetileg olyan tévés produkciókat hivatott támogatni, amelyek függetlenül készülnek, vagyis nem egy tévécsatorna megbízásából, illetve annak berkein belül. A költségvetés ebből következően miniatűr, legalábbis egy tévécsatorna gyártásra szánt költségvetéséhez képest.
Én is meglepődtem, amikor egy történelmi krimivel sikerült bevennem a pályázat soksoksoksok papírmunkával járó fordulóit, találtam alkotótársakat, és megvalósulhatott a HÁTORSZÁG című rádiókrimi. Ugyancsak meglepőnek találtam, hogy a pályázati feltételek közül a legnehezebben teljesíthetőnek a megfelelő médiaszolgáltató becserkészése bizonyult. Találni kell egy rádiót, ami előre nyilatkozik, hogy leadja a produkciót,* és ilyet találni nem rádiós alkalmazottként, külső gyártóként - mint kiderült - szinte lehetetlen küldetés. Úgy is, hogy ingyen adom a sugárzás jogait.
A következő két évben sikertelenül pályáztam, amire persze mindig számítok, de azért az kissé sajog, hogy valószínűleg örök időkre fiókba kellett süllyesztenem egy olyan vígjáték teljes szövegkönyvét, ami egy rádióstúdióban zajlik, szóval más médiumra lényegében adaptálhatatlan.
A következő pályázati kiírás köreit aztán megint sikerrel vettem, még úgy is, hogy 2018-ban a kötelezően előírt pályázati konzultációval kellett ünnepelnem a születésnapomat, és ez talán az arcomra is volt írva a tárgyalóteremben :) Életemben először dolgoztam át regényt más médiumra, ráadásul a saját, még két szakdolgozat közt írt, IDA ÉS AZ ARANYGYAPJÚ című első regényemet (2003). Aggódtam is, mennyire találom majd vállalhatatlannak az évek óta nem olvasott szöveget, és hogy jól lőttem-e be a szövegmennyiséget, elég lesz-e a történet a vállalt 25 db tíz perces epizódra. A matekozás volt az adaptáció legnehezebb része, a húzások-toldások, időmérések végeláthatatlan folyamata, mert nem mehetsz oda egy fészekaljnyi színésszel úgy a stúdióba, hogy felvétel közben veszed észre, az egyik epizód 13 percesre sikerült, a másik meg csak 8-ra, és hogy nem a történet értelmezhető helyén kezdődnek-végződnek az egyes epizódok. (A végső összerakásnál így is sakkoztunk eleget, hogy mindig másodpercre stimmeljen az epizódhossz.)
A másik nagy problémát a regimentnyi regényszereplő jelentette. Ügyesen el kellett osztani a rendelkezésre álló színészekre minden olyan szerepet, amit nem sikerült kiirtanom szövegkönyvírás során. A szereposztásban sokat segített Wischer Johann, a Zentai Magyar Kamaraszínház vezetője, aki egyébként maga is több szerepet alakít a hangjátékban.
A szövegkönyvet Pesten fejeztem be 2018 tavaszán, a próbákra Zentán kerítettünk sort ősszel, a pályázat elbírálása után. Mindeközben újra meg kellett barátkoznom a szerbiai busztársaságok szeszélyes menetrendfölfogásával - az első próbáról például rögtön negyedórát késtem, mert a magyarkanizsai buszmegállóban várva, az utazóközönséget interjúvolva kellett rájönnöm, hogy az eredetileg kiszemelt járat "valamikor nemrég" megszűnt.** (Tudom, tudom, miért nem mentem biciklivel.) A csantavéri hangstúdióba meg csak azért jutottam el többnyire simán (kivéve a tonnaszám hulló januári havak napjait), mert a családtagjaimat is belerángattam a hangjátékiparba. Kösz, tesók.
A gyártási folyamat végére idén márciusban tettem egy fél pontot, amikor leadtam a pénzügyi beszámolót az összes számlával meg a könyvvizsgálói jelentéssel, illetve elpostáztam a hanganyagot tartalmazó dvd-ket (!), a másik felet meg kicsivel később, amikor a pályáztató elfogadta a beszámolót és a produkciót magát.
Az IDA ÉS AZ ARANYGYAPJÚ hangjátéksorozat természetesen nem jöhetett volna létre a közreműködők állhatatos munkája nélkül. Külön ki kell emelnem Vörös Csongort, aki mindenről gondoskodott, ami hangmunka, és nem győzte hordani nekem a forró koffeint; valamint Lőrinc Tímeát, aki még azután is képes volt beszélni, hogy mikrofonba mondta a narrátor tetemes mennyiségű szövegét:
Ugyancsak köszönöm a Karcfm.hu munkatársainak, hogy befogadták a produkciót, és műsorra tűzik JÚLIUS 1-TŐL HÉTKÖZNAPONKÉNT 19:30-tól. (Két epizód hallgatható majd egymás után.) A hangjáték a rádió online archívumából később is lejátszható:
https://karcfm.hu/archivum/hangjatek-ida-es-az-aranygyapju/oldal/1/
És persze mindenkinek köszönöm, aki meghallgatja.***
*A 2017-es pályázati kiírás szerint a következő feltételeknek kell eleget tennie a kiszemelt médiaszolgáltatónak:
"a) valamely magyarországi országos vagy körzeti vételkörzetű analóg műsorszórással terjesztett rádiós médiaszolgáltató, vagy
b) olyan magyarországi analóg műsorszórással terjesztett rádiós médiaszolgáltatók együttesen, amelyek a hatósági szerződéseikben rögzítettek szerint együttesen legalább 500.000 fős vételkörzettel rendelkeznek.
Az adásba szerkesztést vállaló lineáris rádiós médiaszolgáltató médiaszolgáltatási jogosultsága a pályázó által vállalt adásba szerkesztés időpontjáig nem szűnhet meg."
**Rendkívül becses hagyomány, hogy a magyarkanizsai buszmegállók kietlen festőiségét nem csúfítjuk menetrendekkel, de azért nem kéne örökre ragaszkodni hozzá.
***Senkit ne tántorítson el a tény, hogy helyenként a saját orgánumomat is be kellett vetnem (mondom, sok volt a szerep), remélhetőleg nem csökkentve túlságosan a produkció művészi értékét.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése