Folyamatban

Ez történt a legutóbbi epizódban:

1) A június végére összekaristolt regénykéziratot öten olvasták és véleményezték. Rágtam a körmöm becsülettel, mert, ahogy korábban mondtam, ilyesmit még nemigen írtam. Szerencsére a sasszeműek semmi tragikus, kiküszöbölhetetlen hibát nem találtak. A kedvenc visszajelzéseim a "bátran nyúltál a témához", no meg az "éjjel háromig olvastam, mert nem bírtam letenni", naná.

Ezzel nyilván korántsincs befejezve semmi, mert azért akadtak megjegyzések is, maradt bőven javítanivaló. Meg hát nem is árt majd friss szemmel, pár hónap jegelés után ránézni a szövegre, ennyi idő általában épp elég, hogy idegenként tudjam olvasni a saját mondataimat, ami nem haszontalan. Úgy tervezem, még ebben az évben kisimítom a ráncokat a regényen, hogy jövő tavasszal, kora nyáron nyomtatásban lehessen hozzáférni. (Persze csak ha a Fiúk a Kiadóból is így látják majd jónak.)

Annyit mondhatok előzetesen, hogy egy egyes szám első személyben előadott, rövid időn belül és kortárs magyar környezetben játszódó történetről van szó, női elbeszélővel.
(De/és továbbra se az én önéletrajzom :))

2) Az utóbbi pár hónapban írtam ezt-azt, nem sokat és nem hosszan, mert időközben visszacsöppentem a reklámiparba, igaz, csak időlegesen, viszont intenzíven. A már elkészült, fölvett Hátország után született egy újabb hangjáték-szövegkönyv (ezúttal vígjáték), jelenleg azért drukkolunk, hogy pályázati pénz is adódjon a megvalósításra.* No meg dolgozom egy drámán is, amit még februárban kezdtem el (Örkény-ösztöndíj). Ezen felül van még 2-3 ilyen-olyan, folytatásra váró, nem regényes terv, remélhetőleg nem botlanak el az örökké tökéletlen időmenedzsmentem szögesdrótjában.

Na és veletek mi van? :)


*Ami a pályázatokat illeti, most különösen nem vagyok derűlátó, júliusban ugyanis elmeszeltek egy olyan pályázaton, aminek a végkifejlete a tavalyi levéltári kutatásaim kiegészítése és könyves formába öntése lett volna, többek közt. (Nyertesek itt.) A téma (Délvidék, Bácska, első világháború és társadalomtörténet) személyesen nem is lehetne fontosabb számomra, szóval a csalódott hisztinél valamivel súlyosabb tüneteket produkáltam a rossz hír hallatán, de ebből általában ki szokott sülni jó is, persze csak miután minden porcelánt darabokra törtem :)