Levélrészlet (Ady Endre - Nyugat 1909/9)

Újságot csináltam, vezércikkeket írtam s nyilván elpusztulok vagy nagyon okos életbe kezdek, ha nem jön el értem valaki. Asszony volt, egy hozzájutott versem küldte, megfogta a kezemet s meg se állt velem Párizsig. Ekkor rám erőltette az ő akaratát s magtalan hiuságát, hogy bennem hajtson ki, ha tud. Öt éve elmúlt már ennek, hat éve maholnap s azóta írok, vívok elalélok s újrakezdem: vagyok. Tanítóim nem voltak, nem volt tanítókra szükségem, mert éltem s mert nagyon éreztem az életet. Éreztem, akartam, teljes egészében, hatványán, ezért a nagy, féktelen élet-akarásért vizsgálnak ma fejcsóválva az orvosaim. Mindent el akartam mondani, ami ma élő magyar emberben támadhat s ami ma élő embert hajt, mint szíj a gépkereket. Elmondhatom ma már: a mai magyarság, kultur-magyarság, lelkiismeretének hiszem magam, ez a lelkiismeret pedig nem lehet mindig tiszta. Hogy mit csináltam, körülbelül tudom s hogy mit lehetne még nekem csinálni - ha lehetne - azt is. Egyelőre nem várom senkitől, hogy annak lásson aki vagyok s magam se szeretném, ha igaz értékemért lennék ismert vagy híres Ady Endre. Egyelőre szeretnék az élettől még két-három-négy tűrhető esztendőt kizsarolni s szeretném, ha aludni tudnék, egy-két olyan dolgot megírni, mit csak én irhatok meg. S ha Konried doktor úr a jövő héten már nyugodtabban, biztatóbban nézne rám, miután össze-vissza vizsgált. S ha az ellenségeim, akiknek legtöbbet köszönhetek, mert daccal, gőggel, szinte emberfölötti erővel ők látnak el, ezután is ösztönöznének.