péntek

Csobánka Zsuzsa: Rítus

("Könnyű, mint részegen biciklizni", naná, hogy ezen a ponton vett meg, mikor leszek már felnőtt, de komolyan.)

Vers közben eszembe jutott, hogy pár éve láttam egy nyolcvanpluszos nénit meg bácsit becsoszogni a cukrászdába, rendelni két egyforma krémest. Leültek, maguk elé húzták a tányért, és nagy elhivatottsággal ettek. Aztán, amikor végeztek, még pár percig ültek egymás mellett. A pláne az, hogy egész idő alatt egy szót se szóltak egymáshoz. Már rég nem volt rá szükségük, gondoltam én.

A szerző weboldala itt olvasható.

A kép forrása.

szombat

Gergely Ágnes: Rapszódia éjfélkor

E vers születése óta eltelt csaknem negyven év alatt majdnem kimondhatatlanná váltak az olyasmik, mint pl. "sorsába süpped a lét" (próbáld csak meg, komolyan, hangosan), de a "hangodnak sószigete" meg a "másollak, mint régi kódexeket" miatt nullszaldósnál azért csak többek leszünk a végére, nem?

Az egészről pedig ennyit:
egymásba csavarkózás folyik itt, de úgy is, mint a vers/szavak/művészet és tapasztalat folytonos egymássá lényegülése, oda és vissza. Te vagy a vers helyett/helyetted van ez a vers.

Gergely Ágnes (sz. 1933) műveit és egyebeit itt találod.

A fotó forrása

Oravecz Imre: Szemtől szemben

Megvan az a pillanat, amikor rájössz - a rólad készült fotókat nézve vagy rádöbbenve a szavaidra, gesztusaidra, szokásaidra -, hogy sokkal több van benned az apádból, anyádból, mint bármikor is gondoltad, remélted, akartad?

Oravecz Imre napjaink egyik kevésbé körüllihegett irodalmi monstruma, mit irodalmi, történettudományos dettó. Hosszasan rajonghatnék itten, de inkább nézd meg te az életrajzát, olvasd el a műveit.

hétfő

Fodor András: Gyerekkor, nyárvég.

A heti vers, 3 egész percben.

A Hold "észrevétlen emelte rőt fejét" - ilyet manapság már nemigen ír le számon tartott költő, ehhez a csengő-bongó hagyományhoz nem illik, de nem is könnyű csatlakozni, karcosabb, (ál)keményebb, natúrabb, gondolatibb lett a trend, gyanúba keveredtek a rímek, ritmus.
Nekem azért tetszik ez, mondani mindenesetre sokkal nagyobb élvezet, mint egy szándékosan csupasz szabadverset.

Fodor András (1929-1997) egyébként úgy került hirtelen a képbe, hogy gyakorlatilag kettes számú főszereplője Lator László A megmaradt világ című verscentrikus emlékezéseinek, amit most olvasok. Tudnivalók és a teljes digitalizált életmű itt: inaplo.hu/fodorandras/
A jelen vers 1944/1993-as datálású.

A kép forrása: www.abklub.hu/news.php?readmore=228

péntek

KOMFORTZÓNÁN KÍVÜL

Nemrég a könyvesbloggereknél végigszaladt a téma, hogy milyen érzés kilépni az olvasói komfortzónából, olyan művekkel ismerkedni, amik nem a kedvenc, megszokott és bevált műfajokból, kategóriákból, szerzőktől származnak. Tanulságos ezeket a vallomásokat olvasni, különösen mert én íróként léptem ki - egy jókora lépéssel, sőt ugrással - az ún. komfortzónámból a legutóbbi regényben, és vannak félelmeim a fogadtatással kapcsolatban.

Azt vettem ugyanis észre, hogy a Dávid Veron-sorozat olvasótáborának egy meglehetős hányada zokon veszi, ha kissé más formát ölt vagy hangnemet üt meg egy folytatás, mint amit a sorozat előző darabja(i). A Veron-sorozat legutóbbi részében, Az arany cimbalomban ez történt, még úgy is, hogy nekem nem volt szándékomban erősen eltérni a sorozat hagyományaitól, és változatlanul az eddigi legjobban megírt munkámnak tartom. Mindenesetre többen szóvá tették, hogy a tapasztalt változások csalódást okoztak nekik. Amivel természetesen semmi gond, mindenki úgy olvas és alakít ki véleményt, ahogy neki tetszik.

Annyiban viszont ijesztő a fönti észlelet, hogy vajon mi várható, ha valami egészen mással jövök legközelebb. Teljesen új olvasótábort kell toborozni? Ha rólam van szó, a szerző neve egyáltalán nem számít? Persze sokat nem tehetek az ügyben, én ugyanis azt és úgy írtam meg, amit és ahogy meg akartam írni, és ezúttal is beleadtam mindent.

A júniusban befejezett, "komfortzónán túli" kéziratról annyit, hogy a műfaj ezúttal is krimi (esetleg lazábban "bűnügyi irodalom"), csakhogy a történet ezúttal kortárs miliőben, a mai Budapesten játszódik. A főhős, a stílus, a nézőpont meredeken* eltér a Veron-regényekben megszokottól, és ez, biztos vagyok benne, néhány kitartó olvasómnak meghökkentő, sőt ellenszenves lesz. Öt bírálónak küldtem el a kéziratot első körben (nem rokonok, és nem is tartoznak pénzzel, mi több, nem is fizettem nekik!), eddig egy visszajelzés érkezett, az meglehetősen biztató, de legalábbis megnyugtató.

És te hogy állsz az olvasói/írói komfortzónáddal?



*Annyira meredeken más, hogy fölvetődött a szerzői álnév (természetesen férfi, esetleg még angolszász is) ötlete is. Poénból persze.

hétfő

Gyilkos tehetségkutató a királyi udvarban

Az idei Margó Fesztiválon sajátos gyilkososat játszottunk a Petőfi Irodalmi Múzeumban, a hét főbűn témájára. Én lettem a kevélység (nyilván véletlenül). Íme, ez lett a végeredmény:

http://konyves.blog.hu/2015/07/06/gyilkos_tehetsegkutato_a_kiralyi_udvarban

szombat

FINITO, THE END MEG A TÖBBI

Ééés ebben a pillanatban végére értem a történetnek.
Vagyis a kézirat első változatának.
Még egy betűt se olvasott senki belőle rajtam kívül.
Úgyhogy még egyáltalán nem biztos, hogy lesz kiadója :)

És nem, ez nem Dávid Veron, és nem is történelmi. De kriminek eléggé krimiszerű. Van róla mesélnivalóm (pl. hogy miért nem Dávid Veron, miért nem történelmi, hogy mire számítsanak a rendes, becsületes, hűséges olvasók, mennyire meredek a váltás, és hogy mennyire vagyok ettől berosálva, és hogy akkor egyáltalán miért csináltam ezt, miért KELLETT ezt csinálnom stb.)

De most, mindenekelőtt és végre:
alszom.

szerda

A végét járó kézirat (és író)

74 000 szó, ilyenkor már kezd beállni a derék, ropogni a gerinc, sajogni a nyak.


péntek

Bosszúállók - Kelet-Európában

1945. A Vörös Hadsereg árnyékában titokzatos tudósok érkeznek Kelet-Európába, akik a romok alatt különleges képességű gyerekek után kutatnak. Ezekből a gyerekekből képezik ki egy szibériai bázison a Paramilitáris Egységfrontot. Az egység célja a szovjet blokk javára fordítani a történelem menetét.

2012. A Paramilitáris Egység már csak egy baljós mese. Tagjai megöregedtek, rangrejtve élnek. Az Egység egykori vezére azonban fölfedi magát, hogy a csapat még élő tagjaival végrehajtsa rettenetes tervét. Csakhogy akad, aki nem ért egyet a tervvel…


2012 nyarán írtam egy forgatókönyvet a Budapest Film pályázatára. A könyv végül megnyerte a pályázatot (pénz és sárm!), azóta viszont csöndben lapul a fiókban. Próbálkoztunk persze, elküldtük rendezőknek, producereknek, válasz ellenben nem érkezett. Ami nem föltétlenül panasz, a "rendes" forgatókönyvíróknak se lesz minden könyvükből film, mindenesetre jelzés, hogy ha a hazai filmgyártásból hiányolunk néhány zsánert, az nem biztos, hogy azért van, mert nincs ötlet vagy író vagy forgatókönyv. Egy filmhez csomó dolog kell, a történet csak egy összetevő a sok közül. Mint ismeretes.

Úgyhogy arra gondoltam, ne lapuljon ez a történet tovább a fiókban, hanem szerezzen magának olvasókat. Ami azért is lenne nagyszerű, mert szerettem írni a Leninlandet, munka közben megkedveltem a szereplőket, jól éreztem magam (ez nem fordul ám minden írásműnél elő, hiába írom én magam). Most abban reménykedem, hátha mások is találnak benne szórakozást, élvezetet vagy tanulságot. Azon is törtem-töröm a fejemet, érdemes volna-e regényt írni a sztoriból. A gond, hogy csomó történet van, és én szívesebben írok meg egyet csak egyszer. Viszont várom a visszajelzéseteket, hátha mégis megéri belefektetni egy plusz regényre való energiát. Szóval mindenképp örülnék, ha elolvasnátok a Leninland forgatókönyvét.

A könnyebb olvashatóság kedvéért Dworkyll összeművészkedett e-olvasóhoz és táblagéphez illő változatokat - ezúton is köszönöm a szöszölést, pláne, hogy kiderült, nem háromperces meló a szkriptformátumot e-könyvvé gyúrni. (Igaz, ezt sejtettük előre.)

Egy-két tanács, ha még nem olvastál forgatókönyvet:

  • első ránézésre a terjedelem pitiáner egy regényéhez képest, viszont erősen igénybe veszi a képzelőerőt, mert egy forgatókönyv mindent csak egyszer mond el, mint Michelle a Halló, hallóban;
  • szóval hasznos egy picit lassúbb tempóban nekilátni az olvasásnak, mert mindent neked kell elképzelned, amit máskülönben a rendezés, a fényképezés és a színészek adnak hozzá a történethez;
  • cserébe kevés lesz a leírás, sok a párbeszéd, állítólag az ilyet sokan kedvelik :)

A Leninland innen tölthető (ha nem működik, rögvest szóljatok!):

Kindle (mobi):
https://www.dropbox.com/s/r6osxzivo68f2gq/Leninland_original.prc?dl=0

Epub:
https://www.dropbox.com/s/51fbfwqj194l96d/Leninland.epub?dl=0

PDF:

Kérdezz-felelek

Mostanában nagy a csend körülöttem, mint megtudtam, szóval gyorsan válaszoltam pár kérdésre, mint pl. hogy fogom-e folytatni a Veron-sorozatot, érdekelnek-e más műfajok, meg hogy úgy általában mivel foglalatoskodom.
http://adrikonyvmoly.blogspot.hu/2015/03/barath-katalin.html

kedd

Jekatyerina Sztahanova

Van a közösségi oldalaknak, különösképpen a Facebooknak egy olyan hallgatólagos szabályuk, hogy az ember (pl. én) leginkább a sikereit plakátolja ki, na meg a mások botlásait, persze ez utóbbi valamilyen szinten szintén személyes sikerként könyvelendő el (értsd: "én sokkal okosabb vagyok, mint ezek").

Az alábbi poszt félig sajnos ezeknek az öndicsőítő tirádáknak a sorába tartozik, mivel arról számol be, ún. irodalmilag miket műveltem a 2014 februárjától idén februárig terjedő időszakban, beleértve ebbe drámákat, forgatókönyveket, regényeket. ÁMAZONBAN! vegyük figyelembe, hogy a) irodalmárkodni önmagában nem erény b) nem tudom, soknak számít-e a prezentált termés, szerintem valahol középtájon van, nálam sokkal sztahanovistább árnyalatú termelőerők is működnek a magyar szövegipar dűlein c) a lenti szövegdarabok jó része úgy készült pályázatokra, hogy végül nem lesz/lett belőle semmi. Az utóbbit nem annyira nyafizás gyanánt mondom, mert ebben az iparágban a semmi is valami, úgy értem, ilyen-olyan haszna mindig van, ha dolgoztatom a fantáziámat és a mondat- és történetszerkesztő, ööö, szerveimet.

Szóval ezek itt mind különböző darabok, forgatókönyvek, regények részletei (1-1). Amit nem mellékeltem, az egy jeligés pályázatra készült 60+ oldalas munka, ahol még nem volt eredményhirdetés, no meg az a 6-7 filmszinopszis, amelyek többsége elakadt valahol. Ja, és a novellák sincsenek itt, de azokból volt vagy másfél, szóval csak reszli az.

A lényeg, hogy némileg illusztráljam, mi zajlik a háttérben, miközben az előtérben 1 db megjelent regény, 1 db pályázaton támogatott hangjáték és 1 db szintén támogatott tévéfilmes forgatókönyv látszik, amennyire látszik. A tanulság röviden: gyakorlat teszi az élmunkást :) Valamint hogy a megvalósult kreatív munka mögött mindig van egy halom kudarcélmény, amivel az embernek (pl. nekem) lelkileg és/vagy anyagilag meg kell birkóznia.






szerda

Az új regényből 5.

Még egy bekezdésnyi ízelítő.
Valamint: kívánom, hogy 2015-ben az ideinél is több megrázó, felmelegítő, fejbevágó, megindító, vidámító, kalandteli, érzelemdús és fordulatos olvasmányra találjatok!

"Feljöttem a szobába, és megkerestem a fotót rólad, tudod, azt, amelyiknek a felét letépted és kidobtad, még mielőtt bárki, akár én is láthattam volna. (Én azért sejtem, ki hiányzik arról a képről.) Odavittelek a pislákoló villanykörtéhez, és alaposabban megnéztelek. Persze fiatalabb is voltál a fotón, mint most, nem kell hozzá tükör, hogy feltűnjön. Mégsem ez az igazán mellbevágó különbség. A képen fáradt vagy, a hajadat frissen nyírták katonásra, válladon valami puska, az öveden, külön tokban öles rohamkés. Akár egy fiú, aki túl korán lépett a seregbe, és húszas évei végére a borzalmak avatták volna az ezredesükké."

kedd

Az új regényből 4.

"Csak állok a Dunánál, az összpontosítás, tervezgetés vagy aggodalom legkisebb igénye nélkül rugdosom a betondarabokat. (A frankoteuton adminisztráció, úgy látszik, soha nem akar sort keríteni a rakpart újjáépítésére, talán mert emlékeztetni akarnak, milyen pusztításra képesek a bombázóik.) Nehéz elképzelni, hogy itt valaha autók tülköltek-pöfögtek, és a pestiek nem az olcsó, benzinmotoros dereglyékre ugrottak föl, ha dolguk akadt északon vagy délen. Nem vagyok egyedül, mások is megragadják az alkalmat, hogy metsző hidegben kisétáljanak a folyóhoz, arcukat a felhőtlen őszi ég felé fordítsák, és pislogjanak a szürkésbarna hullámokon megcsillanó fényben."

hétfő

Az új regényből 3.

"Valahol valaki Loutain vezérkarában, Gombos Kirov tanácsadói vagy Gustafsson Juszef háziimámjai között csak arra vár, hogy közvetlen összetűzésbe kerüljek a hatalommal, összeugorjak egy adóellenőrrel, visszapofázzak egy Proos-féle őrvezetőnek, kihalásszák a csempészeimet a dunai választóvonal vámosai, és akkor, akkor állami használatba vesznek. Vagy nem tudom. De várnak valamire, bárcsak tudnám, mire. Addig nem tehetek mást, csak várok. Úgy, ahogy ők, türelmesen, meghúzódva a hatalmasok árnyékában."

vasárnap

Az új regényből 2.

"Később persze belejöttem a várakozásba, talán túlságosan is, egész filmeket játszottam le a koponyámon belül, és valamiért mindegyikben szerepelt egy nő, mentazöld, kinyúlt pulóverben, derékig érő haját hátra veti, ahogy az asztal fölé hajolt, és akkor, egész finoman megmozdul az a karcsú, de erős ín a nyakán, rám néz, és biztos, hogy mosolyogni akar, de ilyenkor mindig történik valami a filmben, össztüzet vezényel egy norvég lovassági százados, Zsiga meglök, hogy induljak, most nem figyel a turulos házhoz kirendelt őr, vagy éppen csak felbukkan az a Célpont, nem is kell tudnom, kicsoda, sőt jobb is, ha nem tudom, csak lélegezz egyenletesen, és célozd meg a homloka közepét. Ilyenkor véget ér a film, a zöld pulóveres nő szétfoszlik. Bárcsak emlékeznék rá."

(Még újévig csepegtetek ilyesmit...)

szombat

Az új regényből

"A szuzukit, ahogy mindig, most is a földalatti járatában parkoltam le, az Operánál (elnézést, a Győzelmi Múzeumnál) hajtottam le, és úgy emlékszem, majdnem középen, az Oktogonhoz talán kissé közelebb találtam helyet. Odadobtam ötven centet Köpetnek, tartsa távol a sorstársait. Ahogy kikísért a beomláshoz a Jókai utcánál, feltűnt, mintha kevesebben követnének a sötétben. Megfordult a fejemben, talán mégis igaz lehet a híresztelés, hogy a francia diplomatagyerekek lejárnak lövöldözni a metrólakókra."

Íródik-írogatódik az új regény, a határidők nincsenek tekintettel az ünnepekre, de ehhez már hozzászoktam.

A borostyán hárfa a mozikban!

A Dávid Veront alakító színész bizonyára mindenkinek ismerős.

csütörtök

Gyarapodó szóállomány

Könyvtárban mindig könnyebb könyvet írni, ha valakinek kétségei vannak, próbálja ki bátran. Csak semmiképpen ne kérje el a wifi-jelszót, mert az bármely helyszín előnyeiből sokat lefarag.

Még mindig nagyon kísérletinek érzem a dolgot (komolyan, mintha valaki más írná a szöveget), de igyekszem nem megijedni, hajrá, hajrá, mondogatom serényen.

Így figyelnek engem a halott német filozófusok a könyvtárban:

kedd

Öt plusz egy az éves könyvfalásból 2014

Serényen karcolódnak az éves legjobbez és legjobbaz-listák, minek okán én is megosztom itten a könyves besztofomat. Ilyet először tavaly csináltam (íme, ő az), és az a bejegyzés, mint utólag kiderült, az ismerőseim körében átlényegült ajándékkönyv-tippgyűjteménnyé, amire tekintettel most (is) igyekszem még beszerezhető tételekből kiválogatni a címeket.

Összesítés
Idén valamivel több könyvnek jártam a végére, mint tavaly (a Moly nyilvántartása szerint eddig hatvanötnél tartok, ebben persze nincs benne semmi, amit Az arany cimbalomhoz olvastam, mert az olvasmányok szintjén se akartam lelőni a regény poénját). Az évet Havasréti József Szerb Antal-monográfiájával kezdtem, míg a tavalyi évet Lawrence Block Az apák bűnei c. Scudder-remekével zártam. (Enyhén cikkcakkban olvasom a scuddereket, na.)

Az összbenyomásom az olvasottakról kissé haloványabb, mint tavaly, idén nem akadtam bele olyan lehengerlő meglepetésbe, mint a Fejtől s lábtól volt tavaly.
Persze azért akadt bőven élvezetes darab idén is - mindig akad, ez a mi nagy szerencsénk -, ezekből emelek ki alább 5 + 1 darabot, többnyire az olvasást még melegében követő molyos értékeléseimet mellékelve hozzájuk, az olvasás dátumával.

És rögtön csalok is, mert ezt itt a tavalyi lista elkészítése után, de még 2013-ban olvastam (dec. 15-19.)
Thomas Pynchon: Beépített hiba
Szörfnoir/Ford Fairlane ifjúsága, mondanám, ha lenne bármelyiknek értelme. Larry Sportello (a nevek csodálatosak, a kedvenceim Flatweed és Borderline ügynökök) kaotikus, látszólag sehova se tartó, mégis akciódús és eredményes nyomozása, amiben a percenként elfüstölt spanglik az útjelzők. A párbeszédek és a sokszor teljesen abszurd reakciók harsány nyihogást csaltak ki belőlem, és (hálistennek) semmi se jött be, amit vaskos előítéleteim alapján egy Pynchon-regénytől vártam.

Oravecz Imre: Ondrok gödre
(aug. 10-15.)
Idén ez vívta ki nálam a kortárs magyar ún. szépirodalmi műfaj bajnoki címét, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a megelőző hónapokat a századfordulós paraszti életbe vágó levéltári búvárkodással töltöttem.  Az Ondrok gödre talán legnagyobb erénye a lefegyverzően sallangtalan, egyenletes ritmusú történetszövés. Egy paraszti generációváltás tanúi vagyunk, ami nemcsak az apa-fiú történeten, hanem a modernizáció, na nem betörésén, inkább beszivárgásán keresztül is értendő. De ez a regény nem ám a fülig-nyomorban-dagonyázunk-nincsen-remény-mind-meghalunk unalomig ismert esztétikájának van alárendelve. Az Ondrok gödre ennél jóval univerzálisabb: öröm, bánat, szerencse, tragédia, egyéni és általános mind jelen van benne, az alcíme ezért is lehetne simán "Bevezetés ükapád életébe".


John le Carré: Törékeny igazság
(márc. 15.)

Éjfélkor kezdtem bele, mondván, elalvás előtt átpörgetek pár lapot, aztán 6:26-kor tettem le, befejezve. Igen, ez egy értékelés. (Az igazsághoz hozzátartozna a rákövetkező nappal nyomorúságának értékelése is, de azt majd egy másik közösségi oldalon.)

George Simenon: Maigret és a három nő
(márc. 12-13. Simenonból minden éves listámra kell min. egy)

Bérház, gyűlölettel átitatott falak, pénz, nők, pénz, nők, pénz – és a végén persze konyak. Párizs minden Maigret-regényben olyan, mint egy szorongó kisváros.
Henning Mankell: Tűzfal
(okt 4-11.)

Még nem olvastam mindet, de nagyon úgy fest, hogy ez az egyik legjobban sikerült Wallander-sztori. Mindenből bőven adagolt Mankell, amit a regényeiben szeretek: a szuperképességektől különben is mentes, mélyen és jó értelemben véve közönségesen emberinek ábrázolt nyomozó a szakmai és a privát életében is meglehetős kihívásokkal küszködik, pedig derekasan próbálkozik. Mankellnél aztán kevés olyasmivel találkozunk, ami a skandináv krimi némelyik, sorozatgyártásos darabjában megtalálható, szélsőségeknek alig van nyomuk. Wallandernek fáj a torka, használt autót vesz, zokniban üldözi az ellent az éjszakai szántóföldön – az ilyen hétköznapiasságoktól lesz számomra egy Mankell-krimi átélhető és élvezhető. 
(Ez azt is jelenti, hogy aki egy krimiben a hajmeresztő, véres fordulatokat és az übernyomozót kedveli, annak nem fog tetszeni. A wallanderek komótos, néha kimondottan sivár darabok.)

+1:
Egyrészt azért kakukktojás, mert szintén 2013 végén olvastam (nov. 30-dec. 4.), másrészt mert már képtelenség előtúrni könyvesboltból. De ha antikváriumban vagy a könyvtárban ráakadtok, legalább a gondolatával játsszatok el. Ó, és ajánlom mellé Claire Tomalin Dickens-életrajzát, én gyakorlatilag kombóban emeltem be a kettőt, és ez vsz. mindkét műnek előnyére vált.

Susanna Clarke: A Hollókirály
Mintha egy Henry Fielding-regény és egy angolszász rémtörténet-gyűjtemény között szlalomoznánk folyamatosan. Szellemes, elegáns, fordulatos, eredeti. (Viszont ha unod Dickenst vagy akár Jókait, bele se kezdj.)