szombat

Mégis megbotlik

A lónak négy lába van, nekem öt regényem, most viszont, hogy valami újba kezdtem, egészen olyan, mintha még sose csináltam volna ilyet. Nem tudom eldönteni, jól csinálom-e, tetszeni fog-e, és úgy egyáltalán: így kell-e regényt írni. Nem beszélve arról, hogy az előzmények (mármint egy viszonylag jól bejáratott regénysorozat) csak nehezítik a dolgom, mert 1. nem sok hasznát veszem a Veronnál szerzett gyakorlatnak, más a történet, és főleg nagyon-nagyon más a választott elbeszélésmód 2. be kell vallanom, ezúttal sokkal jobban aggaszt az olvasó várható véleménye, mint amikor A fekete zongorát írtam. (Sose jelentessétek meg a regényeteket! :))

5700 szónál tartok, és közben muszáj szünet nélkül arra biztatnom magam, hogy ne törődj semmivel, csak élvezd, ne állj meg mondat közben, csak írj, ne gondolj másokra, csak arra, te mit akarsz. Ami borzasztó önző képet mutat, de másképp nem megy. Elég lesz megijedni akkor, ha más is olvassa. Ugye?


A kép forrása.

kedd

Hátország - egy új krimi

Reklámos pályafutásom fénypontját kétségtelenül a rádióreklámok jelentették. Egész jól éreztem magam a hangstúdiókban, hangmérnökök és színészek között, szerettem a hangot mint médiumot (amiben annak a sajnálatosan önző szempontnak is szerepe van, hogy sokkal kevésbé kellett magam rábízni vizuális szakemberek - értsd: grafikusok - hozzáértésére), és már-már lelkesen kísérleteztem mindenféle zenék és hangeffektusok megjelenítő erejével.

Szóval nem csoda, ha végül itt kötöttem ki. Most úgy fest, lesz is belőle (jövő évben valamikor) hangzóanyag, de azért ránk fér a drukkolás.


Egyébiránt a darab egy 1918-as pillanatkép volna, a "kamarakrimi" műfaji keretei között. A helyszín ismét csak egy bácskai kisváros, ismét csak sok női szereplővel, ezúttal azonban nem Dávid Veron nyomoz...

Ó, és ez a 150. bejegyzés a blogon. Amikor az elsőt írtam, még kiadója se volt A fekete zongorának. Asszem, van itthon pár miniisler meg egy dugi sör a frigó aljában, illik a kerek számhoz.
(Rossz szóvicc jeligére természetesen.)

Pótcselekvés no. 8692

Roppant alapvetőnek látszó felesleges dolgok, amiket az ember (én) regényírás helyett szerez be a regényíráshoz. A saját ütemtervem szerint kb. egyhetes csúszásban vagyok. És ez természetesen nem zavar. Most még!


szombat

Új novella: A GYÁSZHUSZÁR ELLOVAGOL

Markovics Izidor, a Függőleges egy gyomorfájós nyomozója visszatér, hogy egy temetőcsősz ügyében szimatoljon, továbbra is a húszas évek Pestjén.
Fogyaszd egészséggel.

Ja, és innen elvileg letölthető mobi formátumban.

szerda

Nyerj Scudder-krimit!

Ebben a játékban egy regimentnyi detektív szerepel.

A sasszeműek között a SÍROK KÖZÖTT c., magyarul frissen megjelenő krimit sorsolom ki. Ez az, amiben Liam Neesonnak elrabolják a... Ja nem, az másik.

Szabályok és minden más a Facebookon, itt.

szombat

HOLTODIGLAN // GONE GIRL

Jön a film, úgyhogy frissítsük föl olvasmányélményeinket. (Tavaly májusban írtam ezt a GEEKZnek.)


Jegyesoktatás Rohadt Ribanccal és Anyu Kedvencével


Gillian Flynn: Holtodiglan (Gone Girl)

Nálatok megvolt már a „csavard vissza a fogkrémes tubusra a kupakot”? És a „te elfelejtetted, hogy ma este anya születésnapjára megyünk”? Esetleg a „nem tudnál ebéd után rögtön elmosogatni, mert úgy nem szárad rá a maradék”? A „már megint elfelejtetted a tejet, ugye?” És a „már megint”-ek, „te mindig”-ek, „nem igaz, hogy”-ok sorjázását legalább egyszer zártad már az epéd mélyéről fölfakadó mosollyal tálalt „meg tudnálak fojtani, amikor ilyeneket mondasz”-szal? Ha a fenti kérdésekre kivétel nélkül dehoggyal válaszoltál, akkor a) nem vagy emberi életforma, b) potenciális pszichopata vagy, c) mars vissza a „Mi a kedvesemmel örök lelkitársak vagyunk!” fórumba.

Azoknak, akik valamelyest jártasak az angol nyelvű kortárs irodalmi életben, Gillian Flynn neve aligha kerülte el a figyelmét. Az amerikai írónő már az első regényével (Sharp Objects, 2006) bezsebelte a két legfontosabb angolszász krimidíj egyikét, a britek által osztogatott Dagger Awardot, a másik szakmailag igencsak mérvadó elismerésnek, az amerikai Edgarnak pedig a döntőjébe szavazták be. (Az utóbbit épp a minap nyerte el a Gone Girl elől Dennis Lehane a Live By Nighttal.) Második krimijét, a Dark Placest a Publishers Weekly 2009 legjobb könyvei közé sorolta. No és persze mindhárom regény filmjogai elkeltek már.

A Holtodiglanra a lapok, blogok, hangzatos twitter-accountok és önjelölt Facebook-megmondók lapáttal dobálják az elismerő jelzőket, a magyar kiadást is a kétmillió megvásárolt példánnyal hirdetik. Ha ilyesmi zajlik, és megüti a fülemet a „Letehetetlen!”, „Nemzetközi bestseller!”, no meg az első oldalon a kötelező Stephen King-ajánló (az az ember az ajánlói mennyisége alapján minden hónapban végigolvassa a kongresszusi könyvtár teljes állományát)*, akkor a rutinosabb olvasó kaviárral cipőt vikszoló és pezsgővel vécét öblítő marketinges keretlegényeket vizionál a könyv mögött, és nem szerzői géniuszt. A fura az, hogy a harmincas házaspár két tagjának egymást váltó monológjaiból drámai dinamizmust csiholó Holtodiglan esetében a legtöbb elismerő jelző nem hazudik. Vagy legalábbis nem nagyot.

A regény kivételesen hatásos működésének több oka is van. Először is: ez egy „kettő az egyben” regény, egy tipikusan 21. századi párkapcsolati dráma és egy csavaros pszichothriller arányos együttese. Ha a dráma felől nézzük, úgy egyszerre minősíthetjük a történetet Jeffrey Eugenides Házassági összeesküvés (The Marriage Plot, 2011) című regénye thrillerrel elegyített változatának vagy Szabó Lőrinc Semmiért egészen című verse (haha, szinte látom, ahogy pofákat vágsz!) prózai előadásának. (A magyar költészet története különben tobzódik a pszichothrillerekben, próbáld csak pölö Jack Nicholson vagy Michael Shannon hangján elolvasni a Szeptember végént vagy a teljes józsefattilát.) Egyszóval közelről, véreres szemekkel bámulhatunk bele két önzés párbajába. A másik  trükk a szöveg részéről az, hogy a párbaj ijesztően átélhető, bárki magára ismerhet néha az egyik, máskor a másik házasfél viselkedésében, véleményében, reakciójában – azaz a szereplők, Amy és Nick teljesen emberléptékűek. Két, a média digitalizálódásának sodrában állástalanná lett, New Yorkból Tom Sawyer háza tájára költöző, szülői segítséggel némileg deformált lelkivilágú újságíró (gazdag-szegény, városi-vidéki, akkurátus-hanyag, keményen küzdő-elkényeztetett stb.) egymásnak feszülését követhetjük figyelemmel, egészen addig, amíg a metaforikus vérszívásból a vérontás nagyon is valóságos eseménye, célja bontakozik ki. Pedig ők annyira összeillettek… Őket egymásnak teremtette az élet!

Amellett, hogy átélhetősége miatt akár katartikusnak is mondható (a feleségnek a „jó fej csaj” legendáját összefoglaló eszmefuttatása bízvást lehetne a 21. század nőneműinek háziáldása), a történetet sajátos módon áthatja valamiféle ádáz humor. Az olvasó a „bárcsak én is megcsináltam volna” felszabadító kárörömével nyihog föl, amikor egyik-másik fél ravaszul és méltón megtorolja a másik kisebb-nagyobb (de legtöbbször azért hétköznapi) aljasságát. (E mögött is a remekül megírt szöveg egy fondorlatos mechanizmusa áll, az, hogy szinte végig képes pingpongozni az olvasó rokonszenvével, ide-oda dobálni azt a két főhős között.) Az öröm ugyanakkor nem tartós, mivel (mint ahogy korábban is emlegettem) az egész ügyben van annyi ismerős elem, hogy mostantól bármilyen idillinek indult vagy annak tűnő kapcsolathoz könnyedén társíthassunk egy pesszimista olvasatot. Így aztán még az az érzelgősség határát súroló köszönetnyilvánítás is baljós kicsengésű lesz, amit Flynn a kötet végén a férjének címez. Ami engem illet, mégse az illúziókba klumpával beletaposás effektusában keresném a regény lényegét. Fogjuk föl inkább úgy, hogy Flynn egyszerűen csak végiggombolyította azt a szálat, amit mi egy-egy ösztönösen előtoluló, „te mindig”-kezdetű szurkapiszkával fölveszünk. Úgyhogy nekünk már nem kell. A Holtodiglan ugyanis megmutatta, hol lehet a vége a pitiáner torzsalkodásnak.

*Flynn könyvében ugyan nincs King-ajánló, de lehetne!

hétfő

Az élet Dávid Veron után

Olyan, mint a szakítás. Jó nagy, üres nyugalom.

Az elmúlt hónapokat ösztöndíjas kutatással és mindenféle pályázatok összegereblyézésével töltöttem, utóbbit olyannyira szenvedélyesen, hogy az e-mailek fölötti bőgés és a gyomorgörcsös ébredés is összejött, ami nekem viszonylag új tapasztalás. Szóval most egy ideig nem szeretnék pályázni, csak írogatni. Szerencsére van két konkrét, írnivalóan jó cél is.

Az egyik egy tévés forgatókönyv Rómer Flórisról. Ezen (némi év eleji előmunkálat után) az utóbbi hetekben kezdtem el nagy elánnal dolgozni. Sajnos a legjobb részt (150 éves régészlevelek olvasása a könyvtárban) már kipipáltam, innentől "csak" dolgozni kell, világ termelőerői, egyesüljetek.

A másik pedig egy regény, a Dávid Verontól kivett vakáció első lépéseként. Az agavés erőkkel már megtörtént a kiegyezés a történetet és az ötletet illetően. Ez annyit tesz, hogy a maguk brites módján lelkesedtek. (Azaz beleegyezően hümmögtek.)

És hogy miről szól a regény? A lényeget nyilván nem árulom el. A mellékelt képek azonban sejtethetik, hogy valami kissé másra edzek, mint a történelmi detektívesdi. Egyszeri kalandra, nem sorozatra. És nem tudom, kinek mekkora megnyugtatás, mindenesetre szólok, hogy ezúttal is maradok a kriminél.

Remélem, sokat találgattok majd teljesen esélytelenül :)












szombat

Világháború, első felvonás

Száz éve, 1914. július 28-án üzent hadat az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbiának.

Megemlékezésként és sok értelmetlen mi lett volna, ha helyett íme egy negyedórás, khm, "gyorsdráma".
(Még év elején írtam, közzé azonban itt és most teszem először.)










Interjúk

kedd

Szirén énekemmel

1. Napszemüvegben interjúzni tuskóság, de eszembe se jutott, hogy a fejemen van. 2. Leégés okán fogok kártérítést követelni az Ekultúrától. (Bármely értelemben.)

csütörtök

És állítólag a jeti is létezik!

Avagy a szövegfájl nem veszett el, de átalakult!
(Én persze csak akkor hiszem, ha majd nem csak fotón látom.)

hétfő

Írósimogatás: június 14. szombat, du. 3

Agave bungaló, Vörösmarty tér. Hozzatok esernyőt, ilyenkor szokott kitörni az időjárási apokalipszis.
Előtte persze véssétek föl a naptárba, segítségül itt a Facebook esemény linkje:
https://www.facebook.com/events/292779007563187/
Ez meg itt a térkép (szokásos hely, a Váci u. torkolata.)



szombat

Előrendelhetőség

Úgy látszik, a regény el van vetve, és már nincs lehetőség visszacsinálni, ami pedig a "miért nem húzódtál meg szépen egy sötét sarokban" jellegű szolid pánikpillanatokban gyakran eszembe jut.

Mivel AZ ARANY CIMBI kb. a másfélszerese az eddigi Dávid Veron-könyveknek, az ára nem maradhatott a lélektanilag tetszetősebb háromezres határon belül, a plusz 130-150 oldal plusz ötszáz pénzt jelent, ami relatíve apróság, de saját tapasztalatból tudom, hogy egy könyv ára semmiképp se két fillér, szóval tán érdemes előrendelni, mert úgy 20-35%-kal kevésbé fájdalmas. Íme pár lehetőség, meg persze a Könyvhéten is kinéz majd egy 20% legalább:






(Asszen, lesz e-változat is, de arról majd akkor, ha tényleg.)

kedd

Eljutni egy kész kéziratig (avagy a sírás és a fogcsikorgatás)

A hangos online könyvbemutató 2. része, ezúttal 11 perc.
Külön bájt szolgáltat a Kudlik Júlia-korabeli rádiós hangzás mellett a nyitott ablakon beszűrődő foccimeccs-zaj!

vasárnap

Aki kérdez: én vagyok. Aki válaszol: az is.

Az arany cimbalomnak nem rendezünk könyvbemutatót, ami nem jelenti azt, hogy a regényről ne fecsegnék szívesen Ezért a következő napokban megválaszolok pár olyan kérdést, ami minden interjúban el szokott hangozni. Ha ezen túl is van kérdés, tegyétek föl kommentben, és arra is igyekszem megfelelni.
Először is röviden AZ ARANY CIMBALOM ÖTLETÉRŐL. (A hangfájl 4 perces.)


szerda

Az arany cimbalom

1914 fullasztó júliusa. A meggyilkolt trónörököspárt már eltemették, a Monarchia belgrádi nagykövete pedig egyre türelmetlenebbül várja, hogy Szerbia válaszoljon az ultimátumra.
A poros bácskai kisváros, Ókanizsa kávéházaiban és kocsmáiban azonban változatlan hévvel pörögnek a pletykás nyelvek, nyílnak-csukódnak a bicskák, a mezőkön suhog a kasza. Így hát alig akad valaki, aki észrevenné, hogy a társaskocsi, amely a szomszéd városba indult, nem érkezett meg. Utasait egyszerűen elnyelte a föld…
Szerencsére az egykori boltoskisasszony és zsurnálhölgy, a minden lében kanál Dávid Veron most is az események közepébe csöppen. Veron, akinek mindennapjaiban A borostyán hárfa hátborzongató történései óta jelentős fordulat állt be, életét kockáztatva próbálja kideríteni, miféle gonosz cselszövény rejlik az utasok eltűnése mögött.
Amikor Veron rájön, hogy a rejtély évtizedekkel korábbra, a könyörületet nem ismerő betyárvilágba nyúlik vissza, még fenyegetőbb veszélybe kerül. Talán már nem is lesz életben, mire a Monarchia és Szerbia békét köt…
Megjelenés: 2014. június 12.