MANCIKA ÚJRA NYOMOZ!

Gézu, a vidékre száműzött egyszeri kommandós és anyukája ismét igazságot tesznek, mint az a TALÁLT KÉZ c. novellában is történt korábban. A tavaly megjelent novella, a SÖTÉT LÓ innen tölthető le (pdf):
https://drive.google.com/file/d/1gmck9q_PU1mkGh9jDRXOOGqMgYBrIdqo/view?usp=sharing
A sorozat előző része pedig innen:
http://afeketezongora.blogspot.com/2018/06/talalt-kez-kriminovella.html

És ami Az arany cimbalom után következik

Vallomások - hangos, szörcsögő, kelet-európai szappanopera. Harmadik, befejező rész. 4 perc.

És ami ezután jön by Pikszi on Mixcloud

Szinte kész - szerk. közl.

 Nem akartam semmit el- vagy túlkiabálni, úgyhogy néhány hónapnyi lapítás és változó intenzitású gépírónői szakmunka után most érkezett el a nap, amikor (még mindig kissé félve, de joggal) kijelenthetem, hogy elkészült a második számú Dávid Veron - történet. Na jó, egyelőre még az olvasószerkesztő birizgálja a kéziratot, de elvileg ez az utolsó korrekciós kör (jelen pillanatig 3 változata született a kéziratnak), és miután az eddigi olvasók közül senki sem tiltakozott borzadozva, hogy ilyen minőséget nem szabad az olvasók elé bocsátani, van rá esély, hogy a(z idei!) Könyvhéttől kezdve ti is elolvashatjátok a könyvet. (Már aki elég vakmerő, hogy erre ácsingózzon!)

Ami a címet illeti: most szólok mindenkinek, hogy ne adjon olyan munkacímet egy könyvnek, ami akár végső cím is lehetne, mert az menthetetlenül rajta ragad, ahogy velünk is történt (igen, T/1-ben beszélek a könyvről és magamról, jó sok időt töltöttünk együtt, több ponton össze is nőttünk, aminek nem feltétlenül és mindig örülök). Mindez annyit tesz, hogy A türkizkék hegedű feliratot lesz érdemes majd keresni a könyvgerincen. (Helyesen vontad le a következtetést, a címadásban hagyománnyá vált a szín + hangszer szerkezet, ami ráadásul most is egy versből származik.) Én már láttam egy szemrevaló borítótervet is, abban is visszaköszönnek A fekete zongora borítójának elemei, persze ezúttal kékes árnyalatban.

Ami a történetet illeti: mértéktelenül izgulok, mennyire tetszik majd nektek, hogy ezúttal nem a klasszikus agátás szerkezetben követik egymást az események, hanem inkább kálámbós a felépítés, ha értitek, mire gondolok - szóval viszonylag gyorsan kiderül, ki is az, akire ezúttal vadásznia kell Veronnak Pesten, Füreden és Abbázián át, mindazonáltal nem ígérem, hogy halálosan unalmas lesz a nyomkövetés. De ezt úgyis ti döntitek el.

Ami a megjelenést illeti: úgy fest, ahogy közeledik a nyomdába adás ideje, úgy lehet számítani mindenféle információs csatornák megnyílására is, lesz itt hangos interjú, neten közzétett első fejezet, általam felolvasott (szintén neten közzétett) további részletek, sőt, amiatt is lehet aggódni (főleg nekem), hogy könyvbemutatóra/író-olvasó rándövúra (még nem ismerem a pontos körülményeket) is sor kerül. Ezekről én is igyekszem beszámolni, de leginkább az Agave blogját, Facebook/twitter csatornáját érdemes figyelni naprakész ezmegazokért.

Amit pedig hálásan köszönök (és ez nem ám csak amolyan udvariassági fordulat, mert ujjongtam, amennyire tőlem telik), az az, hogy szavaztatok az Agave "Év könyve 2010" felmérésén, és az eredménnyel szereztetek nekem egy igazán jó napot.
(Most már csak egy év alvás hiányzik az életemből, remélem, ezt is megszavazzátok nekem. Vagy valaki, aki ezen a téren illetékes.)

Legközelebb egy novellaszerű izével jelentkezem majd, hogy a világ rendje (legalábbis ezen a blogon) végre visszaálljon.

Folytatás

Nem tudom, milyen lehet sorozatot írni, tekintve, hogy én még soha nem írtam. Most azonban, hogy komolyan felmerült ennek a lehetősége, egyszerre tárul elém riasztó és örvendetes perspektíva is. Riasztó, mert egy adott korszakhoz, szereplőhöz, műfajhoz kell hűségesnek lennem éveken át; örvendetes, mert (egyelőre) szeretem ezt a korszakot, szereplőt, műfajt. A sorozatírás legörömtelibb hozadéka azonban maga a lehetőség – hogy alkalmat kaptam bebizonyítani, mi minden rejlik még abban a világban, ami A fekete zongora történetében (remélhetőleg) életre kelt.

Merthogy lesz folytatás. És ez nem puszta távlati terv, hanem annyira konkrét állítás, hogy a történetvázlat már el is készült. Most már csak rajtam múlik, meddig rágom még a századfordulós szakirodalmat, és mikor rémít meg annyira a határidő közelsége, hogy le merjem írni az első sort. Az igazság az, hogy mindig is nagy kampánymunkás voltam, ami azt jelenti, hogy ösztönzőleg hat rám a határidő, és látványos teljesítményre vagyok képes stressz hatására. (Ó, ezt egy percig se vedd dicsekvésnek, kicsit se örülök, hogy így van, jobban szeretnék az időt okosan beosztó, kitartóan dolgozó író lenni, de hát ehhez ki kéne bújnom a saját bőrömből.) Ugyanakkor az is jellemző, hogy sose érzem úgy, már eleget olvastam, eleget tudok, és ideje írni. (Persze ez utóbbit jó adag lustaság is okozza, olvasni ugyanis sokkal könnyebb.)

Összegezve: az a kiadóval közös elképzelésünk, hogy a jövő évi Könyvhéten frissen, festékszagúan ott sorakozik majd Dávid Veron kalandjainak folytatása az Agave standján. Egyelőre azonban még csak egy „Türkizkék hegedű” című mappában gyarapodnak a fájlok, fotók, térképek, jegyzetek stb. (Természetesen egy fia hegedű sem szerepel a történetben, de még bármi előfordulhat.) Annyit mondhatok, Veron ezúttal új társaságban, új tájakon keveredik bele veszéllyel kecsegtető kalandokba.

Mindebből kikövetkeztethető, hogy súlyos őszi és téli hónapoknak nézek elébe, és számos olyan bejegyzéssel fogsz itt találkozni, amiben komolyan fontolgatom majd az emigrációt a Karib-térségbe. Nem fog ártani a bátorítás.