vasárnap

KÉSŐ - ÚJ röpnovella


Bedugult a körút!
A kulcs beletört a zárba!
Már a sarkon voltam, amikor észrevettem, hogy lekávéztam az ingemet!

A megállóban toporgott, a mobilját nézte. Ha a busz két percen belül ideér, akkor ő csak öt percet késik. De ha három perc múlva jön, akkor lemarad a villamosról, úgy meg már tíz perc.
Ideje kifogásokat gyűjteni.
A jó kifogás életszerű. Együttérzésre készteti a főnököt. Apró, de jelentékeny kellemetlenség. Bárkivel megeshet, még a főnökkel is.
Elnézett a pályaudvar felé, ahonnan a busz indult. Többen is szuggerálták a forgalmat, hátha a telepátia átrepíti a buszt a dugó fölött, puhán belebegteti a megállóba. Egy buggyos nadrágos, fiatal nőt a szuggerálás egészen a járda pereméig hajtott, és ahogy kihajolt a forgalom benzines ködébe, aranyszandálos lába lebicsaklott az útra.
Így bukkant ki mögüle egy ismerős arcél.
Hirtelen elfeledkezett a buszról, a kifogásokról. Még a főnökéről is.
Az arcél megbűvölte. Csak bámulta, elhomályosuló szemmel.
Nahát. Teljesen kopasz. A füle is megnyúlt. De a rövid, vastag orr meg az a meredek homlok egyértelműen az övé.
Húsz év óta nem. És most épp itt, a megállóban.
A húsz év persze csak úgy igaz, hogy személyesen. Hogy személyesen nem. Mert amúgy látta a fotóját párszor az újságban: egyszer a népszámlálás eredményeiről nyilatkozott, másszor a statisztika új módszereiről. Hogy harmadjára miről kérdezték, arra nem emlékezett. Rég volt, és ő épp a kamaszkorával küzdött. Nem akart összejönni az első szerelem. Vinnyogott az ágy sarkában, amikor azt hitte, nem hallják.
Évek múlva jött rá, hogy az anyja végig tudott az ő szerelmi gyötrődéséről. Nemcsak erről az első igaziról, de az összes többiről is.
Föl kéne hívni anyát. Mit gondolsz, anya, ki van itt a megállóban.
Elsőre kitalálná. Olvassa a hanglejtését, mint Kobajasi Kenicsiró a kottát.
Ó... De hisz nem hívhatja föl. Már nem.
A szandálos nő visszaállt a helyére, ezért neki a nyakát kellett nyújtogatnia, ha látni akarta azt a fejet. A sovány, hajlott testet.
Óvatosan nyújtózkodott, nem akarta, hogy észrevegyék. Még nem.
Húsz éve még dús, szőke haja volt. Amikor melléült, hogy magyarázzon, egy sűrű tincs hullott előre mindig, olyan hosszú, hogy súrolta az íróasztal lapját, néha még a ceruzaforgácsot is fölszedte, hogy aztán a fürdőszobában hullajtsa el.
Leletek a fésű fogai közt.
Tényleg bedugult a körút. Kifogásnak mondjuk elég sovány, őt legalábbis nem mentené meg a túlóráktól és a szemrehányásoktól.
Rombuszmintás kardigánja van. Negyven fok felé sprintel a nyár, a levegő térdmagasságban remeg az aszfalt fölött. De ő kardigánt vett. Az ingének is biztos hosszú az ujja.
Megcsapta az orrát az arcszesz ismerős illata. Hirtelen olyan emlékek iszkoltak szét benne, hogy legszívesebben nekitámaszkodott volna a mellette álló fa törzsének. Riadtan fordult el az ellenkező irányba, a Duna felé.
Csak akkor érezheti így ezt az illatot, ha lebukott.
Ha ő észrevette, és idejött. Hozzá.
Biztos a háta mögül lesi.
Húsz éven keresztül nem, erre most rögtön. Ráadásul lopva. Leselkedve.
Csukott szemmel várta, hogy megszólítsa. Hogy a nevét mondja.
Nem történt semmi.
Erőt vett magán, visszanézett.
Még mindig ott állt, ahol eddig. Hajlott árnyékot vetett az aranyszandálos nőre.
Talán valaki másról párolog ugyanaz az arcszesz. Vagy ő hallucinál.
Nevetséges.
Oda kéne menni hozzá.
Nevetséges.
De azért oda kéne menni hozzá.
Bal lába bizonytalanul mozdult, cipője orra irányba fordult.
Na végre. Itt az a rohadt busz.
A többiek máris befelé nyomták. Ő hátralépett, megnézte a számot. Nehogy ebben a félszédültségében rossz járműre szálljon.
Az ajtók pittyegtek, záródni akartak.
A küszöbre tette a jobb lábát. Oldalra sandított, egyedül száll-e föl. Hogy nem jön-e ő is ezzel a busszal.
– Gyerünk, gyerünk! – nógatta egy apró asszony odabentről.
Fölszállt.
Táskáját maga elé húzta, minél kisebb helyet foglaljon. A busz szuszogva indult a hídnak.
Semmi gond. Ez így volt kitalálva. Ha odamegy, és megszólítja…
Jaj, ugyan már. Ha odamegy, és megszólítja, lemarad a teljes reggeli mítingről.
Különben is, hogy kezd el az ember beszélgetni a saját apjával.