vasárnap

Metacukor (novella)

[Vasárnap reggeli ujjgyakorlat.]

Amikor egy karácsony utáni reggel nyugtalan álmomból felébredtem, szaloncukorrá változva találtam magamat ágyamban. Lassan olvadó étcsokoládé hátamon feküdtem, és ha kissé fölemeltem a fejemet, megláttam domború, aranyszín, csillogó papírba csomagolt hasamat, amelyen alig maradt már meg végleg lecsúszni készülő paplanom.
„Mi történt velem?” – gondoltam. Nem álmodtam.
Az aranyos ragyogású anyag, ami körbeölelt, mindazonáltal elnyerte tetszésemet. Elalvás előtti utolsó gondolatom az volt, hogy már megint nincs egy rongyom se, amit szilveszter este magamra húzhatnék – a tavalyi flitteres, ibolyalila koktélruhát mégse vehetem föl, összesúgnának a hátam mögött, hogy mindig ugyanazt hordom, nem gondolták volna, hogy ennyire rosszul megy. És hát a haja is! Inkább összefogta, nehogy fodrászt kelljen fizetni a mesterséges hullámokért.
Fölkelni azért nem volt könnyű, hiszen nem volt se kezem, se lábam. De föltaláltam magam: előbb jobbra, majd balra hengeredtem, aztán megismételtem a műveletet, végül puff, leduffantam a kihűlt padlószőnyegre.
A zajra mozgolódás támadt a lakás ajtón túli részében. Nem csoda, hogy fölébredtek: ha egy hatvankilós szaloncukor (kerekítettem előzékenyen lefelé a súlyomat, nem mintha e pillanatban jelentősége lett volna – illetve nem is, egy nő súlyának minden pillanatban jelentősége van) fél métert zuhan, abba beleremeg a panel.
– Nahát – dugta be férjem nedvesen pirosló orrát. – Anyád szaloncukorrá változott.
A kislányom nem volt ilyen diszkrét. Bedübögött a szobába – fenét se használ az új lúdtalpbetét, futott át szaloncukor-agyamon –, és letérdelt mellém. Pizsamájából levendulaillat áradt. Jó ötlet volt öblítőt váltani, gondoltam.
– Még sose láttam ekkorát! – csodálkozott rám, és óvatosan végigfuttatta ujjait a csomagolásomon.
Az aranypapír halkan zörgött keze nyomán. Talán ez csalogatta be a férjemet a szobába, talán az együttérzés.
– Kisebbnek látszik, mint… mint mozgásban – térdelt le ő is. Megérinteni azért nem mert.
A gyerek a szájába vette a mutatóujját. Aztán – minden átmenet nélkül – alám csúsztatta a kezét, kitapogatta az aranypapír szélét, belekapaszkodott, és megrántotta.
Tenyérnyi széles szalagban hasadt le rólam a csomagolás. Meztelen hasam csokoládéfeketéje tompán fénylett a téli reggel gyér világosságában.
Minimum negyven százalék kakaótartalom, gondoltam elismerően.
– Ne… – fogta meg férjem a gyerek csuklóját.
Hangjából hiányzott a meggyőződés.
Egymásra néztek. A férfi, akinek nyolc éve és két hónapja igent mondtam, és a kislány, akit öt éve és négy hónapja szültem. Tudtam, hogy mire gondolnak.
Tiltakozni akartam, de egy szaloncukornak se hangja, se szája.
A férjem ököllel csapott a hasamra. A csokoládé behorpadt, én meg hangtalanul ordítottam.
A gyerek engedélyt kérve pislogott a férjemre, aki nagy levegőt vett, majd bólintott.
Aprócska kéz hasította föl a horpadt csokoládéburkot. Belém mart, és maroknyi tölteléket kapart ki belőlem.
Nem gondoltam, hogy a szülésnél fájhat valami jobban. Tévedtem, mint már annyiszor.
– Na? – bökte oldalba a férjem a gyereket, akinek máris maszatos volt mindene, levendulaszagú pizsamájától a homlokáig.
– Karamella – mondta a gyerek, és a tenyerét nyalogatta.
– Kár – jegyezte meg a férjem. – Azt hittem, zselés.
Azért ő is tépett egy darabot.
Iszonyú fájdalom hasított belém.
Próbáltam lecsillapodni. 
Nem ordítunk a családdal, gondoltam. Végül is karácsony van.

kedd

Szeressük egymást, sci-fisek

- búgtam a mikrofonba akárha Kanczler Katalin Mária, imigyen vizionálva a hard sf és a mainstream irányzatok megbékülését egy messzi-messzi galaxisban...
A valóságban persze csak beledörmögtem itt-ott "Az ​év magyar science fiction és fantasynovellái 2018" kötet bemutatójába. Köszönöm a meghívást és a megismerkedést a novellistatársakkal, jólesett, épp annyira, mint utána a privát kocsmázás, ahol is megállapíthattam, ha ránk omlana a pince, helyrehozhatatlan károk érnék a magyar fantasztikum közeljövőjét. (Engem ugyanakkor max. Ötvös Csöpi szelleme tudna azonosítani.)
A szervezést és a fotókat köszi a Próza Nostra különítményének, legalább ugyanilyen sikert jövőre is!

csütörtök

Spekulatív fikciósok összeborulása

...december 8-án a BEM moziban, ami ifjúkoromban arról volt híres, hogy a vetített filmek suttogásait és sikolyait ötpercenként nyomta el a négyeshatos kanyarbani csörömpölése, talán most is így van, majd mindjárt megtudom.
(Vagy fiktív spekulánsoké...?)
Csak egy programban vagyok közvetlenül érdekelt, mégis én vagyok a plakátarc, legalábbis reggelente pont így nézek ki, na jó, talán egy fokkal monokrómabbul.

Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 – Könyvbemutató és közönségtalálkozó (18.00-19.30)
Jonathan Strahan sci-fi és fantasy antológiájának nyomán idén először jelent meg magyar szerzők műveiből összeállított kötet. Befutott és kezdő, zsánerben ismert és zsáneren kívül alkotó írók novellái érdekes képet rajzolnak ki a hazai SFF irodalomról. Merre tart a novella itthon? Mit lehet megállapítani ezekből a művekből, és mi érdekli magukat a szerzőket? Ezekről és más érdekességekről faggatjuk majd az írókat.
Résztvevők: Kleinheincz Csilla (szerkesztő, GABO) és a kötet szerzői: Baráth Katalin, Erdei Lilla, Kis Gabriella, Rusvai Mónika, Sepsi László, Sziács Viola, Veres Attila. Moderál: Borbíró Aletta, Gaborják Ádám.

A többi programpontot itt találjátok:

szerda

Egy hatás alatt álló olvasó

Minden elolvasott könyv (gyakran az olvasatlan is) hatással bír az olvasójára. Tíz könyvet emeltem ki, amelyek rám bizonyosan hatottak, és a tanulság egyrészt az, milyen fontosak a gyerekkori olvasmányok, másrészt hogy bárcsak olvashatnék úgy, mint gyerekkoromban, engedve, hogy mindenestül "megegyen" a könyv - bármilyen is az.
Itt van a listám, megjegyzésekkel.

csütörtök

BORÍTÓPREMIER!

Alcím: "krimiírók diverzáns tevékenysége".
Hamarosan a nyomdában.
Havancsák Gyula grafikus és Szabó Vince 
tipográfus munkája

péntek

Kismagyar alakváltónő

Naponta jut eszembe 2-3 olyan téma, amivel szívesen foglalkoznék. (Másképpen: olyan marhaság, amit szerintem meg kéne írni.) Végül azonban csak annak állok neki, ami elég tartósan befészkeli magát a fejembe. Hónapokra, évekre. Ritkán engedem meg magamnak, hogy olyat tegyek, amit a minap: a hirtelen fölmerült ötletből, sitty-sutty, történetkét kovácsoljak.
Íme a falatka, amit egyik reggel 10-kor kezdtem írni, és 11:17-kor (több okból is félig behunyt szemmel) posztoltam.
(Az illusztráció is én vagyok, ja, óne drájvettertaft, nyilvánvalóan.)

A családi legendáriumban fölbukkant egy ükapa, aki pálinkává változott. Később eszembe jutott egy nagy-nagynéni is, róla azt beszélték, vasárnaponként húslevessé lényegült át. Ennek ellenére meg se fordult a fejemben, hogy bármelyik sztoriban szemernyi igazság is lenne. (Úgy értem, az „igazság” földhöz ragadt „valóság”-ra vonatkozó értelmezése szerint.) Gondoltam, metaforák mindketten. Pedig föltűnhetett volna, hogy a családunk nem a poétikus megfogalmazásairól nevezetes. Kivéve persze, ha káromkodásról van szó. Ami meg olyan vonás, ami a magyar családok kilencven százalékát jellemzi, szóval miért is járna különösebb hírnévvel.
Úgyhogy meglepett, amikor a trolimegállóban ácsorgók csapatostul indultak utánam. Pedig nem történt más, csak annyi, hogy elsétáltam előttük, még csak nem is különösebben sietve. Ma reggel időben indultam munkába.
Az első percben eszembe se jutott, hogy engem követnek. Talán szólt nekik valaki, hogy a troli még a Jászainál lerobbant, pótlóbusz csak félóra múlva érkezik, jobb, ha ma reggel a saját lábukat használják helyváltoztatásra.
Aztán észrevettem, hogy sírok. Minden ok nélkül. Még csak a szemembe se szállt egy kamikáze hajlandóságú muslica.
Megtörülköztem a kézfejemmel. A kézfejemen barna nedv csordult végig.
Sötétbarna, szinte fekete.
Elfolyt a szemfesték, riadtam meg, és zsebkendőt vettem elő.
A zsebkendőt is fekete lé itatta át.
Fekete könnyeket sírok? A gondolat egyszerre volt riasztó és romantikus.
Persze tévedtem, és rögtön tudtam is, amikor megéreztem a zsebkendőn a szagot.
Eszpresszó. Sűrű, fekete eszpresszó. Andival hajtottunk föl ilyet az októberi hajnalon, amikor magyar misére siettünk a Szent Péter bazilika altemplomába.
Feltűnt, hogy a nyomomban csusszogó, caplató, kopogó és egyre csak gyarapodó tömeg a levegőt szimatolgatja. Mint kóbor vizslacsapat, amit nyulászni küldtek a mezőre.
A feketeség a kezemből is folyt, ujjaim hegyéről szigorú ritmusban csöpögött a betonra. Két perccel később már a levegőben úsztak a csöppek, mert az emberi vizslák utolértek, én meg a karommal is azon dolgoztam, hogy gyorsabban menekülhessek.
Nem volt időm töprengeni, miért és hogyan változtam kávévá. A megpálinkásodott ükapám rémlett elő a gyerekkori ijesztgetős mesék ködéből, meg hogy Andi folyton ijesztgetett: ha így döntöd magadba a kávét, egyszer csak azt veszed észre, porcelán fül sarjadzik az oldaladból.
Egy disztingvált, hetven körüli asszony megnyalta a könyökömet. Rendes körülmények között csodálkoztam volna, miért ő volt a leggyorsabb, pedig megannyiszor láttam postán sorakozó tömeget cikázásra fitt nyolcvanasokkal.
Nem mertem hátranézni, csak a cipősarkak kopácsolásából következtettem, hogy már legalább ötvenen loholnak a sarkamban.
Egy öltönyös, aftershave-től szagló srác elkapta a csuklómat. Lehunyt szemmel nyalta végig az alkarom.
Meglöktem, és futásnak eredtem.
A csorda utánam.
A bolt! A bolt a Radnóti sarkán!
Csak odáig kell eljutnom, biztattam magamat, míg a szememből csak úgy ömlött a száz százalék arabica.
Hallottam, ahogy zihálnak. Egyesek cifrázva méltatlankodtak, hogy mások milyen jogon furakodnak előre.
Iszonyú szerencse, hogy a bolt ajtaja nyitva várt. Az eladónő ki akarta szellőztetni a sztenderd parizerszagot, ki tudja. A bezúduló emberhömpöly nyilván meglepte, de nem láthattam, mert már a hűtőpultnál vágtattam.
– A tengeri egészségesebb! – hallottam a hangját, amikor lemartam a kiló sót a polcról.
Föltéptem a nejlont, és a fejem fölé emeltem a zacskót.
A só hullt, hullt, mintha arasznyi jégpáncélt kellett volna megolvasztania.
Elővigyázatosságból becsuktam a szemem. Éreztem, ahogy körbevesznek, a testük melegétől izzadni kezdett a halántékom.
Nyelvek a fülemen, a nyakamon, a vállamon.
Ha nem jön össze, végem. Pillanatok alatt kitörölnek a világból a telhetetlen nyelvükkel.
Öklendezést hallottam.
Kinyitottam a szemem: az aftershave-es fickó dobta emésztetlen reggelijét a Detki kekszekre.
Mások is hányni kezdtek.
Az eladónő szótlanul furakodott előre egy felmosóvödörrel. Az emberek egyesével oldalogtak el, ki-ki a dolgára.

Nagyjából egy hónappal ezelőtt történt meg utoljára, igen, július végén, hogy félálomban összecseréltem a sót a cukorral. Kevés kiábrándítóbb élmény van, mint sós kávéba hörpölni egy nyomorú hajnalon.
Néha még most is eszpresszót sírok. Családi örökség, gondolom.


csütörtök

Az év magyar science fiction és fantasynovellái - mit keresek én ott?

Egy olyan könyv már biztosan lesz idén, amiben olvashattok valamit tőlem, ez pedig Az év magyar science fiction és fantasynovellái 2018 (ősz, Gabo).
A pályázatról (ahol álnéven indultam, mert féltem, hogy rútul beégek) és a kötetbe kerülő novellákról itt olvashattok bővebben.

Aki van olyan kedves, és rendszeresen követi, miket írok, annak nem hinném, hogy meglepetés volna, hogy ezúttal nem krimit írtam. Egyrészt az első megjelent regényem, az IDA ÉS AZ ARANYGYAPJÚ is egy ifjúsági fantasy volt, a Scribdre pedig évek óta rakosgatom a sci-fi vagy fantasy műfajú novellákat, konkrétan az alábbiakat, amelyek immár egyben is letölthetők,* Deák Gábor gyors és kedves segítségének hála:
MOBI
EPUB
PDF

A tartalom (nem ebben a sorrendben):
LAMANTIN POPKLASSZIKUS - urban fantasy / Odüsszeia-parafrázis
ÉG VELED, MAMA - alternatív történelmi krimi
HÁROM HALÁL - sci-fi

No meg elolvasható még a kelet-európai szuperhősös forgatókönyvem is, ami annak idején első helyezést ért el a Budapest Film vígjátékpályázatán:

Jó olvasást!

* Szerkesztők segítségét, akárcsak a korábban közzétett novellagyűjtemény esetében, sajnos most sem tudtam igénybe venni, ami egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ő munkájukra ne lenne szükség. De mivel ez a gyűjtemény ingyenes tartalom, remélhetőleg megbocsátjátok a szövegekben biztosan föllelhető kisebb-nagyobb hibákat.


Talált kéz - kriminovella (letölthető)

Idén sem bukkanok föl a Könyvhéten, hivatalosan legalábbis biztosan nem. Kéne hozzá egy új regény, ugyebár. Ha azzal nem is, de egy novellával mindenképpen szolgálhatok.

A TALÁLT KÉZ tavaly jelent meg nyomtatásban. A környezet kortárs és magyar, bár kitalált. A mindenkori szerzői gyarlóság következményeképpen az új nyomozó máris annyira a szívemhez nőtt, hogy azóta a folytatás is elkészült.

Fogj egy kávét és egy sütit (vagy egy sört meg egy lángost), és ismerkedj meg Mancikával, Kisharkóc önjelölt nyomozójával!

Innen letölthető (Google Drive link)



A nyomtatott változat forrása:
https://library.hungaricana.hu/hu/collection/helyi_lapok_somogymegye_somogymegyei_hirlap_2017/

hétfő

Félpénzért az Arkangyal éjjel

Az Agave Könyvek egy combosabb, -30-60%-os február végi akciót hirdetett. Ennek keretében az ARKANGYAL ÉJJEL most csak 1740 forint (egy mozijegy, nagyjából).
Repüljetek rá (meg a Winslow-kra, Le Carrékra, Simenonokra és a Hyperionra)!
És persze van még sok más izgalmasság is, itt a lista.

Az akció időközben lejárt.