Aktuális izéim

Gyors helyzetjelentés:
- van egy egyharmadnyi regénykéziratom (télen írtam, valós eseményeken alapuló 56-os krimi, nem sorozat), igyekszem nyáron befejezni;
- van egy manapság játszódó kisvárosi kriminovellám (megyei napilapokban jelent meg folytatásban, áprilisban, remélem, sorozat lesz belőle, mert eléggé el nem ítélhető módon kedvelni kezdtem az ún. nyomozómat és a világát);
- egy vígjáték forgatókönyvén dolgozom, ez most a fő meló.

Persze vannak mindenféle extra ötleteim még. Ha elmúlt ez a mínusz kilencven fokokban tobzódó, szibériai tavaszspecialitás, remélhetőleg ki is csíráznak. Ráadásul levéltár-elvonási tünetek mutatkoznak rajtam, öt éve még nem tudtam, hogy ilyen is létezik, de a nagyon közeli jövőben muszáj megfogdosnom pár 100 év körüli iratot, különben!

Addig is vessetek egy kétperces pillantást Dávid Veron Ókanizsájára: így néz ki most, légifelvételeken.

Aerial Film Production | Town from Light Writers on Vimeo.

Hajrá, szerkesztő!

Nyolcan olvasták (a szerencsétlenebbek kétszer is), nyolcan véleményezték, ezeket a véleményeket kellett összefésülnöm, -hangolnom a saját elképzeléseimmel. Helyesbítek: félelmeimmel, mert az a fajta vagyok, akiben elalvás előtt, félálomban támadnak rémlátomások, hogy ez vagy az a jelenet/karakter nem működik, mégis a másik ötletet kellene megvalósítani, biztos, hogy jó az időrend?, túlcsavartam/alulterveztem stb., stb. a végtelenségig. Reggel szerencsére eszembe jut, hogy egy kriminek mindig lesznek olyan olvasói, akik hasznosnak érzik, ha oldalakra rúgó hibalistával ajándékoznak meg, és különben is, már az első oldalon rájöttek, hogy ki a gyilkos, nem beszélve arról, hogy az emberek miért nem viselkednek logikusan?!, a szemetek, legalább a fikció világában, hát nem? Ez egy ilyen műfaj, na. Bizonyos dolgokat nem lehet megúszni. Azt se, hogy megtanuljam túlélni a, hm, tévedékenységemet.

Az új regényt, amit jelen állás szerint az idei Könyvhétre tervezünk fogható formátumban megjelentetni, tavaly tavasszal kezdtem írni. Júniusban fejeztem be az első változatot. Hirtelen, tkp. indulatból jött, de nem ártott neki a kis híján éves spájzolás, fél évvel később ugyanis mindenféle szívfájdalmak nélkül dobálom ki a bekezdéseket, amikre nincs szükség.
Izgulok, mit szóltok majd hozzá, mert nagyon más, mint a Veronok, nyelvileg és világképében is, mivel ez egy Pesten zajló kortárs krimi. Az eddigi véleményezők, akiknek a figyelmes olvasásáért nagyon és őszintén hálás vagyok, ilyeneket mondtak például (pedig meg se fenyegettem őket szöges bunkósbotokkal):

"Ha azt írták Kondor Vilmos könyveire, hogy a magyar hard boiled krimi megteremtője, akkor valószínűleg te leszel a magyar hard-explosive krimi ősanyja."
"Örülök, hogy a jelenre váltottál, tök jól áll neked. Kíváncsi vagyok, hogy akik a Veron-könyveket olvasták, mit szólnak hozzá, de szerintem bírni fogják."
"Ahogy elküldted, azonnal belefogtam, és, mivel, szerencsére, izgalmas, így nagyon gyorsan végig is olvastam. Vagyis az első teszten nálam átment :)"
"Annyira beszippantott, hogy nem tudtam letenni, egészen addig, míg ma este a végére nem jutottam."
"Nagyon tetszik, hogy ennyire társadalomérzékeny. Hogy ebben a műfajban így belemész naprakész problémákba, nyíltan a karaktereden keresztül, csüdig bele."

Persze írtak-mondtak ők sok egyebet is, kevésbé hízelgőket (egyszer például egy oldalon belül átváltoztattam a pozsonyi kiflit krémesre, nem tudom, miért csinálok ilyeneket, a kiflivel semmi gond), mindenesetre ígéretes, hogy különösebb nehézségek nélkül képesek voltak megbirkózni a szöveggel. A szöveggel, ami mától kezdve a szerkesztő vállát nyomja. Aminek van már (hangszer és szín nélküli) címe, és a közeljövőben borítója is lesz.

Amiből könyv lesz.

KOMFORTZÓNÁN KÍVÜL

Nemrég a könyvesbloggereknél végigszaladt a téma, hogy milyen érzés kilépni az olvasói komfortzónából, olyan művekkel ismerkedni, amik nem a kedvenc, megszokott és bevált műfajokból, kategóriákból, szerzőktől származnak. Tanulságos ezeket a vallomásokat olvasni, különösen mert én íróként léptem ki - egy jókora lépéssel, sőt ugrással - az ún. komfortzónámból a legutóbbi regényben, és vannak félelmeim a fogadtatással kapcsolatban.

Azt vettem ugyanis észre, hogy a Dávid Veron-sorozat olvasótáborának egy meglehetős hányada zokon veszi, ha kissé más formát ölt vagy hangnemet üt meg egy folytatás, mint amit a sorozat előző darabja(i). A Veron-sorozat legutóbbi részében, Az arany cimbalomban ez történt, még úgy is, hogy nekem nem volt szándékomban erősen eltérni a sorozat hagyományaitól, és változatlanul az eddigi legjobban megírt munkámnak tartom. Mindenesetre többen szóvá tették, hogy a tapasztalt változások csalódást okoztak nekik. Amivel természetesen semmi gond, mindenki úgy olvas és alakít ki véleményt, ahogy neki tetszik.

Annyiban viszont ijesztő a fönti észlelet, hogy vajon mi várható, ha valami egészen mással jövök legközelebb. Teljesen új olvasótábort kell toborozni? Ha rólam van szó, a szerző neve egyáltalán nem számít? Persze sokat nem tehetek az ügyben, én ugyanis azt és úgy írtam meg, amit és ahogy meg akartam írni, és ezúttal is beleadtam mindent.

A júniusban befejezett, "komfortzónán túli" kéziratról annyit, hogy a műfaj ezúttal is krimi (esetleg lazábban "bűnügyi irodalom"), csakhogy a történet ezúttal kortárs miliőben, a mai Budapesten játszódik. A főhős, a stílus, a nézőpont meredeken* eltér a Veron-regényekben megszokottól, és ez, biztos vagyok benne, néhány kitartó olvasómnak meghökkentő, sőt ellenszenves lesz. Öt bírálónak küldtem el a kéziratot első körben (nem rokonok, és nem is tartoznak pénzzel, mi több, nem is fizettem nekik!), eddig egy visszajelzés érkezett, az meglehetősen biztató, de legalábbis megnyugtató.

És te hogy állsz az olvasói/írói komfortzónáddal?

*Annyira meredeken más, hogy fölvetődött a szerzői álnév (természetesen férfi, esetleg még angolszász is) ötlete is. Poénból persze.

A végét járó kézirat (és író)

74 000 szó, ilyenkor már kezd beállni a derék, ropogni a gerinc, sajogni a nyak.

Eljutni egy kész kéziratig (avagy a sírás és a fogcsikorgatás)

A hangos online könyvbemutató 2. része, ezúttal 11 perc.
Külön bájt szolgáltat a Kudlik Júlia-korabeli rádiós hangzás mellett a nyitott ablakon beszűrődő foccimeccs-zaj!

Baráth Katalin: Az arany cimbalom - az írásfolyamatról by Pikszi on Mixcloud

Ady ajánlása Lédának (Új versek c. kötet)