péntek

KOMFORTZÓNÁN KÍVÜL

Nemrég a könyvesbloggereknél végigszaladt a téma, hogy milyen érzés kilépni az olvasói komfortzónából, olyan művekkel ismerkedni, amik nem a kedvenc, megszokott és bevált műfajokból, kategóriákból, szerzőktől származnak. Tanulságos ezeket a vallomásokat olvasni, különösen mert én íróként léptem ki - egy jókora lépéssel, sőt ugrással - az ún. komfortzónámból a legutóbbi regényben, és vannak félelmeim a fogadtatással kapcsolatban.

Azt vettem ugyanis észre, hogy a Dávid Veron-sorozat olvasótáborának egy meglehetős hányada zokon veszi, ha kissé más formát ölt vagy hangnemet üt meg egy folytatás, mint amit a sorozat előző darabja(i). A Veron-sorozat legutóbbi részében, Az arany cimbalomban ez történt, még úgy is, hogy nekem nem volt szándékomban erősen eltérni a sorozat hagyományaitól, és változatlanul az eddigi legjobban megírt munkámnak tartom. Mindenesetre többen szóvá tették, hogy a tapasztalt változások csalódást okoztak nekik. Amivel természetesen semmi gond, mindenki úgy olvas és alakít ki véleményt, ahogy neki tetszik.

Annyiban viszont ijesztő a fönti észlelet, hogy vajon mi várható, ha valami egészen mással jövök legközelebb. Teljesen új olvasótábort kell toborozni? Ha rólam van szó, a szerző neve egyáltalán nem számít? Persze sokat nem tehetek az ügyben, én ugyanis azt és úgy írtam meg, amit és ahogy meg akartam írni, és ezúttal is beleadtam mindent.

A júniusban befejezett, "komfortzónán túli" kéziratról annyit, hogy a műfaj ezúttal is krimi (esetleg lazábban "bűnügyi irodalom"), csakhogy a történet ezúttal kortárs miliőben, a mai Budapesten játszódik. A főhős, a stílus, a nézőpont meredeken* eltér a Veron-regényekben megszokottól, és ez, biztos vagyok benne, néhány kitartó olvasómnak meghökkentő, sőt ellenszenves lesz. Öt bírálónak küldtem el a kéziratot első körben (nem rokonok, és nem is tartoznak pénzzel, mi több, nem is fizettem nekik!), eddig egy visszajelzés érkezett, az meglehetősen biztató, de legalábbis megnyugtató.

És te hogy állsz az olvasói/írói komfortzónáddal?



*Annyira meredeken más, hogy fölvetődött a szerzői álnév (természetesen férfi, esetleg még angolszász is) ötlete is. Poénból persze.

1 megjegyzés:

PuPilla írta...

Kedves Kata! :))) Mint az emlegetett témázás és komfortzóna-posztok résztvevője és egyben mint a cimbalmot erőteljesen kritizáló és nem-annyira-szerető olvasója, úgy érzem muszáj reagálnom erre a bejegyzésre, mégpedig annyiban, hogy bármit is írtál, én NAGYON várom :)
A Veronnal való kapcsolat se rendül meg szerintem senkiben, aki esetleg nem tudott annyira belehelyezkedni az utolsó epizódba, hiszen máskor másnál is van, hogy nem tetszik annyira az egyik rész egy sorozatban, akár filmen, akár könyvben, krimik közt. Agatha Christie például a krimi koronázatlan királynője, rengeteg könyvét olvastam, csomót imádom, de van amivel ki lehetne kergetni a világból, annyira rossznak tartottam. :)
Hm, a másféle írásnál, főleg ha tudja az ember, hogy most másfélét kap, és nem azzal az elvárással indul neki, hogy úha, egy újabb Veron-szerű, vagyis az előző írásokhoz hasonló kaland, akkor abszolút nem zavaró a váltás szerintem. Rowling jut eszembe erről, és az, hogy az Átmeneti üresedést soka n azért dobták félre csalódottan, mert nem olyan, mint a Harry Potter - nos, persze. Felkészülten vágtam neki, hogy még csak nyomát se keressem HP-nak, és az jött ki a végén, hogy nagyon szerettem a regényt. Az olvasói komfortzóna nehéz kérdés, de igazából az olvasón múlik, hogy milyen elvárásokat támaszt majd a könyvvel kapcsolatban, és nos, ha irreálisakat, akkor koppanni fog. Szerintem hangsúlyozd hogy ez tényleg mennyire más lesz, mint ahogy ebben a bejegyzésben is tetted, és akkor könnyebben tudnak majd a leendő olvasók is belehelyezkedni a könyvbe. :)
Szerintem jó dolog, ha többfélét ír valaki, de tény, hogy az olvasótábor gyakran a megszokottat várja minden új regénytől is. Mint ahogy én is azt vártam Veronkánál, de az megint más, hisz sorozatdaraboknál valahogy halmozottan az a helyzet, hogy hasonlót várunk.