Interjú, beleolvasó és ajánló: GŐZGÉPEK ÉS POMPONLÁNYOK (Abszolút Töri, Könyvfesztivál)

Interjú: https://www.pagony.hu/cikkek/batarh-katalin-gozgepek-es-pomponlanyok-abszolut-tori-interju-tortenelem-ifjusagi-irodalom-idoutazas

Beleolvasó: https://www.pagony.hu/cikkek/barath-katalin-gozgepek-es-pomponlanyok-beleolvaso-abszolut-tori-idoutazas-tortenelem-iparosodas-boldog-bekeidok

Ajánló: https://www.pagony.hu/cikkek/barath-katalin-gozgepek-es-pomponlanyok-beleolvaso-abszolut-tori-idoutazas-tortenelem-iparosodas-boldog-bekeidok

Arkangyal: friss interjúk, ajánlók

Aki még nem tudja eldönteni, neki való olvasmány-e az Arkangyal éjjel, az böngésszen bátran az alábbiak közt, mind friss infóval van tele.

Interjúk:

Könyves Blog:
http://konyves.blog.hu/2016/06/13/barath_katalin_nincs_olyan_jo_kedvem_mostanaban_hogy_aranyoskodjak
Ekultura (videó, közvetlenül a máris legendás nagy könyvheti zuhé után):
https://www.youtube.com/watch?v=KmhxyPtXttM
Corn & Soda:
http://cornandsoda.com/arkangyal-ejjel-interju-barath-katalinnal-uj-konyve-kapcsan/

Kritikák (egyelőre csak nyomtatásban): Könyves Magazin 2016/3, Élet és Irodalom 2016.06.10.
Ajánló: http://nol.hu/kultura/a-konyvheti-valasztek-kritikus-szemmel-1619339

Még a megjelenés előtt több könyvesblogger volt olyan kedves, és a könyvheti listájára fölvette a könyvet. Ezeket a linkeket a Facebookon folyamatosan közzétettem - és köszönöm az érdeklődést, remélem, az Arkangyal nem okoz majd csalódást :)

Öt plusz egy az éves könyvfalásból 2014

Serényen karcolódnak az éves legjobbez és legjobbaz-listák, minek okán én is megosztom itten a könyves besztofomat. Ilyet először tavaly csináltam (íme, ő az), és az a bejegyzés, mint utólag kiderült, az ismerőseim körében átlényegült ajándékkönyv-tippgyűjteménnyé, amire tekintettel most (is) igyekszem még beszerezhető tételekből kiválogatni a címeket.

Összesítés
Idén valamivel több könyvnek jártam a végére, mint tavaly (a Moly nyilvántartása szerint eddig hatvanötnél tartok, ebben persze nincs benne semmi, amit Az arany cimbalomhoz olvastam, mert az olvasmányok szintjén se akartam lelőni a regény poénját). Az évet Havasréti József Szerb Antal-monográfiájával kezdtem, míg a tavalyi évet Lawrence Block Az apák bűnei c. Scudder-remekével zártam. (Enyhén cikkcakkban olvasom a scuddereket, na.)

Az összbenyomásom az olvasottakról kissé haloványabb, mint tavaly, idén nem akadtam bele olyan lehengerlő meglepetésbe, mint a Fejtől s lábtól volt tavaly.
Persze azért akadt bőven élvezetes darab idén is - mindig akad, ez a mi nagy szerencsénk -, ezekből emelek ki alább 5 + 1 darabot, többnyire az olvasást még melegében követő molyos értékeléseimet mellékelve hozzájuk, az olvasás dátumával.

És rögtön csalok is, mert ezt itt a tavalyi lista elkészítése után, de még 2013-ban olvastam (dec. 15-19.)
Thomas Pynchon: Beépített hiba

Szörfnoir/Ford Fairlane ifjúsága, mondanám, ha lenne bármelyiknek értelme. Larry Sportello (a nevek csodálatosak, a kedvenceim Flatweed és Borderline ügynökök) kaotikus, látszólag sehova se tartó, mégis akciódús és eredményes nyomozása, amiben a percenként elfüstölt spanglik az útjelzők. A párbeszédek és a sokszor teljesen abszurd reakciók harsány nyihogást csaltak ki belőlem, és (hálistennek) semmi se jött be, amit vaskos előítéleteim alapján egy Pynchon-regénytől vártam.

Oravecz Imre: Ondrok gödre

(aug. 10-15.)

Idén ez vívta ki nálam a kortárs magyar ún. szépirodalmi műfaj bajnoki címét, valószínűleg nem függetlenül attól, hogy a megelőző hónapokat a századfordulós paraszti életbe vágó levéltári búvárkodással töltöttem.  Az Ondrok gödre talán legnagyobb erénye a lefegyverzően sallangtalan, egyenletes ritmusú történetszövés. Egy paraszti generációváltás tanúi vagyunk, ami nemcsak az apa-fiú történeten, hanem a modernizáció, na nem betörésén, inkább beszivárgásán keresztül is értendő. De ez a regény nem ám a fülig-nyomorban-dagonyázunk-nincsen-remény-mind-meghalunk unalomig ismert esztétikájának van alárendelve. Az Ondrok gödre ennél jóval univerzálisabb: öröm, bánat, szerencse, tragédia, egyéni és általános mind jelen van benne, az alcíme ezért is lehetne simán "Bevezetés ükapád életébe".

John le Carré: Törékeny igazság
(márc. 15.)

Éjfélkor kezdtem bele, mondván, elalvás előtt átpörgetek pár lapot, aztán 6:26-kor tettem le, befejezve. Igen, ez egy értékelés. (Az igazsághoz hozzátartozna a rákövetkező nappal nyomorúságának értékelése is, de azt majd egy másik közösségi oldalon.)

George Simenon: Maigret és a három nő

(márc. 12-13. Simenonból minden éves listámra kell min. egy)

Bérház, gyűlölettel átitatott falak, pénz, nők, pénz, nők, pénz – és a végén persze konyak. Párizs minden Maigret-regényben olyan, mint egy szorongó kisváros.

Henning Mankell: Tűzfal

(okt 4-11.)

Még nem olvastam mindet, de nagyon úgy fest, hogy ez az egyik legjobban sikerült Wallander-sztori. Mindenből bőven adagolt Mankell, amit a regényeiben szeretek: a szuperképességektől különben is mentes, mélyen és jó értelemben véve közönségesen emberinek ábrázolt nyomozó a szakmai és a privát életében is meglehetős kihívásokkal küszködik, pedig derekasan próbálkozik. Mankellnél aztán kevés olyasmivel találkozunk, ami a skandináv krimi némelyik, sorozatgyártásos darabjában megtalálható, szélsőségeknek alig van nyomuk. Wallandernek fáj a torka, használt autót vesz, zokniban üldözi az ellent az éjszakai szántóföldön – az ilyen hétköznapiasságoktól lesz számomra egy Mankell-krimi átélhető és élvezhető. 

(Ez azt is jelenti, hogy aki egy krimiben a hajmeresztő, véres fordulatokat és az übernyomozót kedveli, annak nem fog tetszeni. A wallanderek komótos, néha kimondottan sivár darabok.)

+1:
Egyrészt azért kakukktojás, mert szintén 2013 végén olvastam (nov. 30-dec. 4.), másrészt mert már képtelenség előtúrni könyvesboltból. De ha antikváriumban vagy a könyvtárban ráakadtok, legalább a gondolatával játsszatok el. Ó, és ajánlom mellé Claire Tomalin Dickens-életrajzát, én gyakorlatilag kombóban emeltem be a kettőt, és ez vsz. mindkét műnek előnyére vált.

Susanna Clarke: A Hollókirály

Mintha egy Henry Fielding-regény és egy angolszász rémtörténet-gyűjtemény között szlalomoznánk folyamatosan. Szellemes, elegáns, fordulatos, eredeti. (Viszont ha unod Dickenst vagy akár Jókait, bele se kezdj.)

2013 kedvenc könyve

A Próza Nostra mindenféle betűvetőt faggatott ebben az ügyben, ma én kerültem sorra. És persze, hogy krimiről van szó.

Ezt írtam:

„– Előre kell bocsátanom valamit, még azon az áron is, hogy tahónak gondol – folytatta a nem lovag, amint helyet foglalt. – Én amikor beszélek, nem eszem. Következésképpen, ha eszem, nem beszélek.
– Isten hozta a klubban – válaszolta Montalbano, és megkönnyebbülten felsóhajtott.”

Andrea Camilleri: Az uzsonnatolvaj

2013 legolvasottabb könyveit valójában 2012-ben fedeztem föl, amikor a Hármas könyvelés című könyves podcast műsorvezetőinek túláradóan lelkes élménybeszámolóit hallgattam egy Andrea Camilleri nevű fazonról. A mondott fazon már igen éltes, és eleddig nem kevesebb, mint 22 darab regényt kanyarított egy Montalbano nevű szicíliai rendőrnyomozó köré. Az ajánlás és az első élmények hatására heteken belül összevadásztam a magyarul elérhető Montalbanókat, ami nem könnyű, mert vagy csóró kiárusításokon vagy némely antikváriumban lehet csak rájuk akadni.

A hallgatag, morózus, nagyevő és nagyúszó Salvo Montalbano, akiről, mint kiderült, az olaszok közben helyre tévésorozatot is rittyentettek, az idei évem sztenderd ágyközeli ismerőse volt. Majd minden este kezembe került a regények közül valamelyik, nyáron azért, mert forróság volt, és ilyenkor külön boldogság Montalbano tengerparti verandáján sertepertélni; télen meg azért, mert… nagyjából ugyanezért, tavasszal és ősszel meg azért, mert csak. Mert jól esik azt képzelni, hogy a morgós, darabos humorérzékű Montalbano valahol tényleg ott jön-megy a Vigáta nevű, képzelt szicíliai városban, igyekszik kikerülni a maffia cselvetéseit, szívósan utánamenni a nem fontos emberek megnyomorítóinak, ugráltatni színes egyéniségekből álló beosztottjait, megúszni bármilyen magánéleti felelősséget, és mindeközben nyálcsorgató ebédeket és vacsorákat a gyomrába emelni. És mialatt a Maigret-rajongók azonnal beszerzik a Camilleri-regényeket, én csöndben fohászkodom a vigátaiak Szent Calogerójához, hogy valamelyik magyar kiadó vegye már a bátorságot a Montalbano-regényözön folytatásához.