Gergely Ágnes: Rapszódia éjfélkor

E vers születése óta eltelt csaknem negyven év alatt majdnem kimondhatatlanná váltak az olyasmik, mint pl. "sorsába süpped a lét" (próbáld csak meg, komolyan, hangosan), de a "hangodnak sószigete" meg a "másollak, mint régi kódexeket" miatt nullszaldósnál azért csak többek leszünk a végére, nem?

Az egészről pedig ennyit:
egymásba csavarkózás folyik itt, de úgy is, mint a vers/szavak/művészet és tapasztalat folytonos egymássá lényegülése, oda és vissza. Te vagy a vers helyett/helyetted van ez a vers.

Gergely Ágnes (sz. 1933) műveit és egyebeit itt találod.

A fotó forrása

Operation Danube

"Legendás nyomozók az irodalomtörténetben" című sorozatomat április 11-én egy újabb figurával illik bővítenem:

Ignotus "A fekete zongora" c. versről (1908)

Ady Endrének sokféle a mondanivalója - körülbelül minden, ami egy embert nyugtalanít, egy férfit felver, egy művelt lelket megkap, s egy mai magyart megkínoz, megráz vagy lesújt. Sokféleképp is mondja el, csak abban egyforma, hogy értelmedhez inkább a füleden át beszél, mint az eszeden át. Hogy igaza van-e, hogy joga van-e hozzá? Bolond kérdés; meg tudja csinálni, tehát igaza van és joga van hozzá. "Bolond hangszer: sír, nyerít és búg. Fusson akinek nincs bora. Ez a fekete zongora. Vak mestere tépi, cibálja, ez az Élet melódiája. Ez a fekete zongora. Fejem zúgása, szemem könnye, Tornázó vágyaim tora, Ez mind, mind: ez a zongora. Boros, bolond szívemnek vére Kiömlik az ő ütemére, Ez a fekete zongora." Akasszanak fel, ha értem. De akasszanak fel, ha hat-hét irodalomban, melyet nyelvtudással megközelíthetni: sok vers akad ilyen egész értelmű, ilyen mellet és elmét betöltően teljes kicsengésű.