szerda

Mara, a nagyvárosi Miss

Különös kaland az angol toalet! Sosem láttam még efféle szerkezetet, s a Veritas nővértől tanult illendőség is tiltja, hogy hosszan értekezzem e tárgyról, de annyit mindenképpen föl kell jegyeznem: fölöttébb elmés és practicus találmány! A fürdőszobában találkoztam vele, mely szoba, hála az én drága édesapámnak, már nem újdonság egy magam szabású vidéki leányzónak sem. Ó-kanizsán az agrárius réteg bolondnak nézte édesapámnak, miért e luxushelyiség egy egyszerű házba. Ám ő nem engedett. Mióta Vékony doktornál találkozott a fürdőszoba intézményével, kikötötte magában, hogy az ő hajlékában is lesz. S lett is!

Sterlitzék 5 szobás lakásában természetes mód a fürdő is különb, mint a vidék kies városkájában. Az a sok illatos szappan! A bódító parfümvizek! A rózsás csempe! S az aranyozott lábacskákon álló kád! Hálás vagyok Marának, amiért használnom engedte mindezeket.

Minő hölgy Mara?

Mara csodás, Mara finom, Mara mint sodró hurricane Amerika steppein. Be kell vallanom, előbb ruhái ejtettek ámulatba. Mara nem csak a roskatag mamák ösztövér hátsóján lekonyuló tournure-t kacagja ki, hanem az úrihölgyek derekának kegyetlen börtönét, a fűzőt is. S ami különös szenzáció, van öltözete, mit csak férfiak mernek viselni: a nadrág! Mikor ámuldozva reákérdeztem, nem teszik-e szóvá revolutiós ruhaneműit a magas, de jól tudjuk, éles nyelvű körök, Mara csak vállat vont.
- Már utánoznak is! - mondta.
Én azonban tudom, hogy a különös öltözék magától még nem ösztönzi az úribb közönséget másolásra. Ha Mara kedélye nem lenne ellenállhatatlan, egyszerre merész és okos, udvarias és éles, titokzatos mosolya nem bűvölne el egyként férfit s nőt, csak kikacagnák a styljét. De Mara elragadó, s ami az én szememben különösképp számít, Mara minden érdemes könyvet elolvas. Az imént is ajánlott nekem egyet, azzal, hogy az én conservativ világnézésemnek bizonnyal jót tenne az író, ki egy német bölcselő, valami Niche.

Mara tehát személyes symbolumommá lett. De nem feledem azért a drága Annuskát, ki lelkem jobbik fele, és kinek levele igen földúlt, mivel hírt adott annak a kínrím-tudós mimózának, a Rosenberg Lénának nyomdából frissen kikerült verseskönyvéről.
Igyekszem azért megnyugodni. Hisz nem Léna az, ki reggelenkint az Abbázia hírességeit figyelheti, hanem én, Dávid Veron, a parasztleány!

2 megjegyzés:

Mademoiselle írta...

Szia!
Minden évben találok egy-két olyan blogot a Goldenblogon, amiért megéri végigböngészni listákat, idén eddig magasan a tiéd viszi el a pálmát, imádom :-)
Üdv, Anita

murci/szamárfül írta...

Ady legalább tépi, cibálja?
vagy ez egy másik hangszer? :)

csak nem ledorongolni a beszólót, én is szavazok! :)