Lábjegyzet a Mágiához - 1. rész

(Brenner Dezső, Kosztolányi Dezső, Csáth Géza)

"Fájdalomtól megtört szívvel… Nem, ez a keresetlen egyszerűség méltatlan hozzám. Talán így: a kegyetlen fátum ragadta karmaiba, s mi tőle fosztva élni kényszerűlünk… Nem rossz, leheletnyi jambikus lejtéssel… Vagy inkááább…"

Veron félig lehunyt szemmel hintáztatta a ceruzát az ujjai között. A sápadtsárga késő őszi napfény épp az arcára tűzött. 2 hónapja szorgoskodott A Nő szerkesztőségében, és szívós munkával (no meg Bellozzi Aurél tanácsos hathatós támogatásával) sikerült elérnie, hogy a társadalom jelentős nőalakjainak haláláról rövid, megrendült híradásokat fogalmazhasson meg.

Teleki Amál grófnő halála azonban feladta a leckét. Az elhunyt asszonyság semmi jelentőset nem követett el igencsak hosszúra nyúlt életében. Még csak férjhez sem ment - ám A Nő nem csekély támogatásban részesült a Teleki család áldozatos tagjai révén, így nem engedhette meg magának, hogy a família akár egyetlen jobblétre szenderült nőtagjáról is elmulassza a megemlékezést.

- Veronika!

Az ajtófélfa mellett felbukkant Galambosné, a mindenható szerkesztőségi főtitkárnő makulátlan ősz frizurával koronázott feje.

Veron kiejtette a kezéből a ceruzát, és már ugrott is, hogy kávét főzzön, tintáért fusson, ebédet hozzon a szerkesztőség valamely jeles személyiségének.

- Mara kisasszonyhoz. Azonnal! - förmedt rá Galambosné. A lány kioldalazott mellette, ügyelve rá, hogy alantas szoknyája széle még véletlenül se érinthesse a főtitkárnő ropogósra keményített fekete kötényének alját.

Marának természetesen külön szoba járt, amit a cigarettafüst sűrű, soha nem oszló sötétszürke köde ült meg. A dohányillatba olykor valami nehezebb, fűszeres illat is vegyült - Veron csak sokára szokta meg, hogy extravagáns főnöknője néha szivarral barátkozik, különösen ha a nők szavazati joga került terítékre valamely általa írott, gyújtó hangvételű cikkben.

Miután a szeme hozzászokott a grafitszínű füstfelhő gomolygásához, és a hirtelen rátörő köhögőrohamot is sikerült legyűrnie, Veron két férfit látott meg, akik a Mara íróasztalával szembeni székekre telepedtek. Egyikükre, aki alacsony volt, széles vállú, és erősen kopaszodott, szinte azonnal ráismert.

- Micsoda öröm, Bellozzi úr! - sietett kezet nyújtani a tanácsnoknak, akivel összekötötte a balvégzetű Törley-ügy emléke.

- Szintúgy örvendek, hogy láthatom, Dávid kisasszony - rázta meg Bellozzi a feléje nyújtott, itt-ott tintafoltos kezet. - Hadd mutassam be magát az úrnak…

A másik férfi fölemelkedett a székről, és Veronika felé fordult. Magas volt, jóvágású, kék szeme érdeklődéstől csillogott.

- Ahh - lehelte Veron, és apró lépést tett hátra. - Nagy megtiszteltetés, hogy Kosztolányi Dezsőt személyesen is megismerhetem - mustrálta hidegen a cipőpertli-nyakkendőt viselő költőt.

Kosztolányi jobb keze megmoccant. Veron azonban tüntetően mindkét kezével a jegyzetfüzetébe kapaszkodott. A költő végül csupán meghajolt. Arca elkomorult.

Bellozzi zavartan köhécselni kezdett.

A kínos pillanatnak Mara csengő kacagása vetett véget.

- Bocsásson meg neki, Deziré! Veronika még oly fiatal, hogy komolyan veszi a maguk irodalmi kakaskodásait, és hát sajnos minden egyes ügyben Ady Bandi pártját fogja, nem kevés hévvel. Ám éppen azért hívtam ide, hogy a költészet iránti szenvedélyét valami sokkal gyakorlatiasabb ügyben kamatoztathassuk… Ugyebár, Aurél? Ne ácsorogjanak már, kérem. Veron, hozz egy széket magadnak. Aurél, maga meg mondja el, miért is kívánja újólag kikölcsönözni lapunk szakemberi gárdájának e zsenge oszlopát!

- Micsoda képzavar… - mormolta maga elé Kosztolányi, de Mara csak nevetett.

- Nos - lengette meg Bellozzi a kezében szorongatott kalapot. - A probléma a következő. Kosztolányi úr, ki modern irodalmunk kitűnő alakja, és ezernyi teendője mellett a maguk redakciójába is volt szíves elfáradni, nem sokára egy kötettel kíván a közönség elé állni, amely…

- Ez a kötet lesz… lenne az eddigi legjobb munkám! - kiáltott közbe a költő. - Újszeru motívumok, élet és halál kérdéseinek mélyreható, metaforikus analízise, eddig sosem alkalmazott puritanista formák elegyével…

- Egyszóval nagyon fontos - kerekítette le Bellozzi a beszámolót. - Csakhogy a nyomdakész kézirat egyik darabja ma reggel eltűnt. A kiadó szerkesztője igen jó barátom, ezért…

- Iszonyatos tragédia! - pattant fel a székből Kosztolányi. - Ha nem kerül meg holnap estig, a Mágiának befellegzett!

- Tessék? - ráncolta alabástrom homlokát Mara.

Bellozzi felsóhajtott.

- Ez a kötet címe. Mágia.

- Ez LENNE a kötet címe, ha valakit nem öntött volna el a sárga irigység, s nem rabolta volna el a verscsokréta eme legbecsebb bimbóját, ezt a… - hadonászott hosszú karjaival a költő, de Veron félbeszakította.

- Nem értem, mi a baj. Bizonyára készített első vázlatot, amelyből újraírhatja a verset. S nem kétlem, hogy másodszorra jobban is…

- Volt-e vázlat? - fojtotta Veronba a kínosnak ígérkező mondatvéget Bellozzi.

Kosztolányi tehetetlenül széttárta karjait.

- Nem, hölgyeim és uram, nem készült első változat. Ez a vers, mi úgy kezdődik, "A kis Mariska víg leány volt", nos, e vers csak úgy kiszaladt a tollamból, olyan természetesen, mint ahogy a forrás fakad a…

- Istenem, segíts - hördült fel nem kifejezetten nőiesen Mara. - Nehogy megint kezdje! Veron, te most Auréllal mégy, és villámsebesen végére jártok az ügynek. A tanácsnok szerint hasznosak lehetnek modern verstani ismereteid. Várj! Előbb hozz egy kávét - mosolygott a lányra kajánul.

Veron azonban vállat rántott, és kisietett. Szinte táncra perdült, ahogy a konyhában a kávésdoboz után kutatott.

Végre egy ügy, és nem a vénasszonyok nekrológjai!